Róbert Károly Magánkórház - magánklinika Budapesten
Főoldal / endopszicho

endopszicho

„Kettesben vele. Rendszeresen kínoz, meggyötör. Tehetetlen vagyok és magányos.

Nem értem, hogy került az életembe. Képtelen vagyok beszélni róla. Szégyellem. Úgy érzem, kevesebb lettem általa. Megfoszt álmaimtól, reményeimtől. Eltávolít a környezetemtől. Félek, és egyre mélyebbre kerülök. Elvesztettem függetlenségemet, realitásérzékemet, jobb jövőbe vetett hitemet.

Az endo és én. Kihez fordulhatnék?”

Öntudatlan párbeszéd ez, a betegséggel küzdő nő belső hangjai. Lelki beállítottságtól és az endometriózis tüneteinek erősségétől függően intenzívebb, vagy kevésbé az.

Egyvalamiben a legtöbb endometriózisban szenvedő nő hasonlít egymáshoz – hatékony lelki támasz nélkül áll szemben az alig ismert betegséggel, ami pszichéjére is kihat.

MIÉRT VAN AZ ENDOMETRIÓZISNAK ANNYI LELKI ASPEKTUSA?

Mert női betegség. A női szervek rendellenes működéséből fakad. Összefügg a nő önképével, mozgásszabadságával, családalapítási szándékaival. Néha a szexualitásával, hétköznapi életvitelével, munkabírásával.

Súlyos esetben betegségtudattal, beszűkült tudatállapottal jár.

Ezeket a legjobb endodoki sem képes kezelni vagy megelőzni. Természetesen a jó endodoki egyik ismérve az, hogy a kellő időt és figyelmet fordítja páciensére. Figyelme pedig nem pusztán a fizikai tünetek és állapot diagnózisára és kezelésére irányul, hanem a nő egész személyiségére.

Bármennyire is jó nőgyógyász orvos, a betegség lelki okainak enyhítésére nem vállalkozhat.

MELYEK AZ ENDOMETRIÓZIS LELKI ASPEKTUSAI, AMELLYEL ÉRDEMES FELKERESNI PSZICHOLÓGUST?

Énkép sérülése

Mivel az endometriózis ismertsége igen alacsony, rendkívüli sokkhatás éri a nőt, amikor meghallja a diagnózist.

Ezért a betegség elfogadása, feldolgozása komoly lelki munkát igényel. Ezzel egyedül maradni veszélyes, és súlyosabb pszichés következményekkel járhat

Fájdalom, negatív érzések és gondolatok

A betegséggel, a hullámzó fizikai állapottal együtt járó testi, lelki fájdalmak, félelmek, sötét gondolatok beárnyékolják a hétköznapokat és egyedül szinte lehetetlen kitörni a spiráljukból.

A jövőbe, a gyógyulásba vetett hit erősítése, vezetett mélyrelaxáció, fájdalomcsillapító technikák megtanulása javíthatja az endometriózisos nő életminőségét.

Kapcsolati problémák

Az endometriózissal küzdő nő környezete – még ha érzékel is valamit a betegségből – kevés objektív információval rendelkezik róla. Ha pedig a nő nem elég felkészült környezete megfelelő tájékoztatására, akkor pánikot, felesleges aggódást, sajnálgatást, ritkán eltávolodást okozhat.

A szükséges és elégséges mennyiségű és megfelelő stílusú információátadás hosszú távon determinálja a nő kapcsolatainak minőségét

Veszteség feldolgozása

Mivel gyakran hosszú évek telnek el, míg valaki eljut endometriózis specialistához, előfordul, hogy addigra már kevésbé kíméletes eljárásokon is keresztülment, például kivették a petefészkét vagy meddőséget állapítottak meg.

A visszafordíthatatlan következményekkel megküzdeni lelkileg rendkívüli megpróbáltatás. A gyászhoz hasonló veszteségélményt okoz, kilátástalanság, reményvesztettség, depresszió lehet a velejárója. Ahhoz, hogy egy idő után egészséges lélekkel legyen képes tovább élni, szinte nélkülözhetetlen a lélekgyógyász támogatása.

Mesterséges eljárások lelki terhei

Szerencsére gyakori az, hogy súlyos endometriózis ellenére is van mód – ha más nem – asszisztált reprodukciós eljárással teherbe esni

Nagy a tét minden ilyen esetben. A stressz pedig csökkenti az esélyeket. Érdemes ilyenkor lelki támogatást is igénybe venni a beavatkozás hatékonyságának növelésére

Ha pedig jön a baba

A sikeres teherbeesés sajnos nem mindig jár együtt felhőtlen boldogsággal. Az átélt fájdalmak, kudarcok tovább hatnak és túlzott aggódást, alkalmatlanságérzést kelthetnek.

Ezek elkerülése és kezelése a derűs várandósság, komplikációmentes szülés és gyermekágy kulcsa.

És még egy kulcs – a közösség ereje

Amíg egyedül vagyunk, túlnagyítjuk problémánkat. Pedig mennyire igaz a tanítás – „szomorú voltam, mert nem volt cipőm, amikor szembejött egy ember és nem volt neki lába…”

Tartozni kell egy közösséghez, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül a problémánkkal, hogy lássunk pozitív kimenetelű eseteket, hogy tanuljunk egymás példáiból és inspirációt kapjunk önmagunk energetizálására.

Erre jönnek létre civil szerveződések, például az endoblog, vagy az endomárcius, amelyek azt tűzik ki célul, hogy biztonságos, támogató közeget adjanak a betegséggel megküzdők számára.
 

 

Hírek

Dani az 5000. kisbabánk !

Hogyan kezdődött a pároddal közös családi történetetek?Férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk, s addig-addig kerülgettük egymást, mígnem szerelem lett a találkozásokból. Három évvel később, 2011 tavaszán boldogan összeházasodtunk, és vártuk a gyermekáldást, de csak nem akart…

Zokogtam a pozitív terhességi teszt felett - KÖSZÖNET!

Tisztelt Róbert Károly Magánkórház!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani hogy segítségükkel világra jöhetett a mi kis Angyalunk! Szeretném elmesélni a történetünk.
6 nőgyógyász,
plusz 30 kiló,
inzulin rezisztencia és teljes reménytelenség. Rengeteg orvosválasz…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.