Dr. Fülöp István

Endoszkópos centrumvezető, szülész-nőgyógyász főorvos

Elkötelezett orvos, perfekcionista vezető és három kisgyermek szigorú-ellágyuló apukája. Kütyümániás, sudokuzik, munkabírásában felülmúlhatatlan, horgászik. 
 
Meddőségi részleg, Endoszkópos Sebészeti Központ, Endometriozis Centrum - vezetése alatt ez a három, önmagában is jelentős orvosi terület egymást támogató, összefüggő rendszerré kovácsolódtak, mert nem ragad le egy-egy női betegség önmagában való kezelésénél.

Teljes bemutatkozás

Kütyü

Már kezdő orvos koromban is olyan területek iránt érdeklődtem, amelyek nem voltak az általános ellátás részei. Nagyon vonzott az endoszkópia, mivel mindig is sajátos volt a technikai vívmányokhoz való viszonyom. Minden érdekelt, ami újdonság az orvostechnológiában. Nagyon szeretem az úgynevezett „kütyüket”, szeretek bíbelődni velük. A hagyományos nőgyógyászati műtétekhez képest az endoszkópos műtő pedig egy „kütyükkel” elárasztott műtő. Ez rendkívül vonzott engem – az embernek nem egy csipesszel meg egy szikével kell operálnia. Az endoszkópos eszközök sokkal kíméletesebb módon és rövidebb idő alatt oldják meg a problémákat, ezért ez a legfőbb eszköz, amit használok az orvoslásban.

 

Sudoku

A meddőség orvoslásához való viszonyom is sajátosan alakult. Először kisorvos koromban találkoztam egy házaspár meddőségi problémájával, és bár nem volt mélyen a szakterületem, próbáltam kitalálni, hogy a rendelkezésre álló adatokból hányféle következtetést lehet levonni. Eközben rájöttem, hogy számomra az általános nőgyógyászat viszonylag egyszerű algoritmusú folyamatai nem elég izgalmasak. Én ugyanis szeretek sudokuzni, rejtvényeket fejteni. Amikor ki akarom tisztítani a fejem, előveszek egy keményebb sudoku rejtvényt, és negyed óra múlva rendben vagyok. Szóval szeretem azt, amikor nem egy bejárt úton kell újra végigmenni, hanem tételeket kell egymás mellé sorakoztatni, és nem könnyű következtetéseket levonni belőlük. A meddőségkezelés pedig ilyen szakterület.
 

Tágul a látókör

Ekkor kerültem Münchenbe egy olyan klinikára, ahol a meddőségi osztály és az endoszkópos sebészeti osztály közvetlen egymás mellett volt. Láttam, hogy a professzor, akit azóta is legfőbb mesteremnek tartok, amikor egy meddőségi problémát operált, átszólt telefonon a meddőségi kollégának, hogy gyere légy szíves és nézd meg a kismedencét. Látod, én most ezt operálom, ezt láthatod azon a petefészken, amivel egy hónap múlva fogsz dolgozni. Vagy azt mondta, figyelj, én most szétvágom a méhet a mióma göb miatt, ez ennyi idő alatt fog gyógyulni, most már sokkal könnyebb dolgod lesz.
„az idő nemcsak pénz, hanem gyerek is”
 
A meddőségi kivizsgálások eredményeként gyakori az olyan diagnosztikai lelet, amely operatív megoldást igényel. Az idő nagyon számít, a gyors gyógyulásra nagy szükség van. A párnak amúgy is van egy komoly problémája a meddőséggel, tehát a lehető legkisebb megterheléssel járó kezelésre van szükségük.
 

A furcsa szövetek

Mielőtt elmentem Németországba, csak annyit tudtam, hogy van olyan betegség, hogy endometriozis. Mi pedig vagy csinálunk vele valamit vagy nem. Rendszerint adtunk egy gyógyszeres kezelést, amitől fél évig szenvedett a hölgy. Amikor kimentem, az első műtét, amit láttam, az volt, hogy a leglehetetlenebb helyeken lévő szöveteket szedte ki. Megkérdeztem, hogy miért, hisz mi otthon, bár gyakran látok ilyet, hozzá sem nyúlunk. A professzor úr furcsán nézett rám, hogyhogy én ezt nem tudom, hiszen ez okozza a görcsöket, az összenövéseket, ez a meddőségek egyik leggyakoribb oka. 
 
Hazajöttem, bementem a műtőbe és ott voltak ugyanazok a furcsa szövetek. Megkérdeztem a kollégát, hogy azokat miért nem szeded ki? Azok ott vannak, azokkal nem foglalkozunk – jött a válasz. Tegnapelőtt Münchenben nagyon foglalkoztak vele, mondtam. Legyintettek, azt hiszem, okoskodó kis kezdőnek gondoltak.
 
Magyarországon ugyanis ekkoriban az endoszkópos sebészet elmaradt a nyugati színvonal mögött. Nem volt elég pénz a technológiára, nem volt elég képzett szakember. Szívesen maradtam volna a németországi klinikán, ám szerencsémre ekkoriban alakult egy endoszkópos centrum Budapesten, ahova fiatal szakorvost kerestek. Mivel tíz évvel ezelőtt ez a centrum meghaladta a korát, természetesen vállaltam. A német professzor idejárt operálni. Húsz műtétet végeztünk hetente, őrületes tanulási lehetőség volt.
 
Hihetetlenül jó volt részt venni egy olyan munkacsoportban, aminek az eredményein a szakma is csak ámult. Amint ugyanis a meddőségkezelés és az endoszkópia együtt volt, azonnal megugrott a sikerességi ráta. Kikapkodták a mióma göböket, kivették az endometriozist, és teherbe estek a nők. Az endometriozis kezelés különös jelentőséget kapott már akkoriban is, hiszen a kollégák szerte az országból referálták ide a pácienseket és jártak ide továbbképzésekre.
 
Mire a Róbert Károly Magánklinika, a TritonLife Róbert Magánkórház elődje létrejött, én készen álltam a meddőségi és endoszkópos centrum vezetésére. A megszerzett tudás és tapasztalat egy új rendszer kialakítására késztetett.
 

Rendszer

Erős a belső késztetés bennem, hogy mindig csináljunk valami újat, még egy kicsit többet, még hozzuk be, még tanuljuk meg, még tegyünk hozzá. Kollégáimmal, üzlettársaimmal közösen felépítettük ezt a rendszert, ami üzleti modelljében alternatívája az állami egészségügyi ellátásnak, szakmai minőségét tekintve pedig versenytársa.
 
Az, hogy az endoszkópos sebészetben úgy végzünk nagyon speciális műtéteket, hogy másutt még csak most kezdenek endoszkópos készséggel rendelkező intézetek megjelenni, az számomra sikerélmény. Az, hogy állami finanszírozású, neves intézményekből is ide jönnek páciensek, szintén sikerélmény. És az is, hogy nemegyszer jön úgy páciens, hogy másutt nem tudták kezelni, mi megoperáljuk, és ő egészségesen távozik.
 
Büszke vagyok arra, hogy 35 éves koromban, létrehozva ezt a helyet, rendkívül nehéz üzleti körülmények között eljutottunk évi 80 kezelésről 400-ra. Mindezt úgy, hogy a finanszírozás teljes egészében a páciensre hárul. Mindezt azáltal érjük el, hogy speciális diagnosztikát és speciális kezeléseket kínálunk. Ilyenek a lézersebészet, az autofluorescens diagnosztika, endometrios fertilitási index. Ezek olyan pluszt nyújtanak a páciens számára, amiket nem kaphat meg máshol.
 

Vezetőként

Fontos számomra, hogy a munkatársaim, akikkel közvetlenül együtt dolgozom jól érezzék magukat és ne akarjanak elmenni. Benne vannak minden eredményünkben, rendkívül elkötelezettek, meg akarják csinálni, én pedig hiszek bennük.
 
Van, aki felveti, hogy nem tanítok eleget a műtőben, és az a készség, amit csinálok, kevesek számára hozzáférhető. Ez annyiban igaz, hogy csak annak akarom átadni a tudást, akiben látom az ehhez való vonzalmat vagy az energia befektetést. Én nagyon sok munkát, energiát fektettem abba, hogy most ez a klinika itt tartson. Mindenkitől csak azt várom el, amit én magam is letettem az asztalra. Az asszisztenseimet is a profizmus és a gyorsaság alapján választom. Mert amikor itt felpörög a munka, akkor muszáj vele együtt felpörögni mindannyiunknak.
 
 

Dr. Fülöp István, a magánember

Egy baleset és ehhez kapcsolódó kórházi élmény miatt lett orvos. "Három és fél éves koromban volt egy komoly balesetem. Hónapokat töltöttem kórházban. Amikor pedig kijöttem, azt mondtam, hogy orvos akarok lenni. Soha többé nem mondtam mást" - meséli dr. Fülöp.

Büszke viszont rá, hogy a pályaválasztásban inspirációval szolgál gyermekei számára. "Marci, a legidősebb fiam már ötéves korában endoszkópos sebész akart lenni. Egyszer rajtakaptam az óvodában, ahogy széles mozdulatokkal vizsgál és operál. Csongi kicsit „realisztikusabban” látja a világot, szerintem ő nem az orvosi pályát fogja választani. Nagyon szeretek az apjuk lenni. A három gyerek sokkal jobb, mint a két gyerek. És bár elég szigorú vagyok néha, a kislányom nagyon sokat puhított rajtam. Édesapám nagyon szigorú volt velem, néha irigyeltem is a laza haver apákkal rendelkező barátaimat. Ma már nem irigylem, hálás vagyok érte" - meséli a főorvos.

Szabadidejében legszívesebbek horgászik: "Ülünk, hogy legyőzzük a vadat. Apám is nagyon szeretett horgászni, de sajnos nem sok időt töltöttünk együtt, nem tudtunk sokat együtt horgászni. Marci egy éves volt, amikor édesapám elment. Ő senkitől nem látta, hogy hogyan kell horgászni. Horgászbotot sem látott. Mégis tavaly úgy döntött, hogy ő szeret horgászni. Akkor vettem egy komolyabb felszerelést, addig csak apám ütött-kopott botjával játszadoztam. És most Marci és Csongi is jön velem, néha sétálnak egyet a tó körül. Ülünk három óra hosszat, pont úgy, ahogy én ültem apám mellett és próbáltuk legyőzni a vadat."