Dr. László Dániel
Főoldal / Dr. László Dániel

Dr. László Dániel

A „kezelés nélküli” gyógyítást tartja egyik legnagyobb sikerének Dr László Dániel, kórházunk fiatal szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvosa, aki több száz PCOS-ben, policisztás petefészek szindrómában szenvedő meddő nőnek segített már az elmúlt években. Főtitkára a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaságnak. Szülész-nőgyógyász dinasztiából származik, aki már a génjeiben hordozza a gyógyítás képességét.

 

Úgy képzelem, hogy már születése előtt eldőlt, hogy szülész-nőgyógyász lesz.  Elvárás volt a család részéről, hogy folytassa a családi hagyományt?

Nem. Sőt, egy időben inkább megpróbáltak távol tartani a későbbi hivatásomtól, de hiába. Így aztán harmadik generációs nőgyógyászként muszáj volt felvennem az endokrinológiát, hogy legyen valami eredeti is a történetemben. Egyébként a pályaválasztás nálunk nagyon demokratikusan ment. Két kisebb testvéremnek is az mondták a szüleink, mindenben támogatnak, csak mondjunk meg, mik szeretnénk lenni: orvos, jogász vagy közgazdász? Mivel testvéreim közgazdásznak tanultak, nekem maradt az orvosi pálya. Félre téve a tréfát, valószínűleg tudat alatt befolyásolt a szüleim munkája hiszen, gondoltam kamaszként, biztosan nagyszerű dolog a gyógyító munka, ha mind a kettöjüknek ez a hivatása.

Gyerekként egyébként mi érdekelte?

A természettudományok vonzottak az első perctől kezdve, a kémia, fizika. Az „értem, hogy gőzgép, de mitől megy?” típusú kérdések foglalkoztattak erősen. A középiskolát is ennek jegyében választottam, Budapesten az Apáczai Csere János Gimnázium komplex természettudományi szakára jártam, ahol már a biológia is a kedvenc tárgyaim közé tartozott. Az itt szerzett komoly alappal sokan jelentkeztünk az orvosira.

Édesapja, hogyan fogadta a döntését?

Egy „Jaj!” felkiáltással. Természetesen ma már örül annak, hogy a fiával is meg tudja vitatni a szakmai kérdéseket. Nekem pedig nagy segítség, hogy családon belül van egy rutinos osztályvezető főorvos, akivel bármikor átbeszélhetem a felmerülő problémákat. Szerencsére van időnk sokat beszélgetni.

Az már az egyetem elején megfogalmazódott Önben, ha már nem tudták eltántorítani az orvosi pályától, akkor folytatja a generációs utat, és a nőgyógyászat felé fordul?

Az elején még igyekeztem másra fókuszálni, majd fokozatosan megtetszett a nőgyógyászat. Azt tudtam, hogy mindenképpen manuális szakmát szeretnék választani, a műtő, az operáció érdekelt. Szóba jött a sebészet, de a gyakorlaton már kevésbé tetszett. A szülészet-nőgyógyászatnak pedig nagy előnye, hogy elég széles spektrumú szakma, hiszen része a várandós gondozás, a szülészet, a meddőség kivizsgálása, a klasszikus nőgyógyászati problémák kezelése, a nőgyógyászati daganatokkal való megküzdés. Lenyűgözően változatos feladatok vannak szakmán belül is.

Izgalmas és viszonylag új terület az endokrinológia. A belső elválasztású mirigyek rendszere pont a bonyolultságuk miatt tetszett meg Önnek?

Így van. Csodálatos pillanat a születésé, de ott mégis inkább a pesszimista szerep jut az orvosnak. Míg mindenki a baba érkezését várja és ennek örül, a szülész közben az esetleges szövődményre figyel. Ezzel együtt a születés csodája mindig megérint. Az endokrinológiával mélyebben még rezidens koromban a Kaáli Intézetben ismerkedtem meg. Az első perctől kezdve nagyon megtetszett, amit ott tanultam, ennek hatására később egyre jobban beleástam magam a női hormonális működés rejtélyeibe. Fantasztikusan érdekes terület és sok agyalást igényel. Míg a szülészet háttere annyira nem bonyolult, annak a nehézsége sokkal inkább a gyorsan hozott jó döntés képességében rejlik, addig az endokrinológia egy rejtvényfejtős kutatómunka.

Megváltoztatta az orvosi látásmódját, hogy endokrinológiából is szakvizsgázott?

Mindenképpen. Ráadásul a nőgyógyász-endokrinológus egy kifejezetten hiány szakma. Körülbelül 30-an vagyunk az országban, míg beteg rengeteg. Ha csak a PCOS-ben, a polycystás ovarium syndromaban szenvedő betegekre gondolunk, ami a fogamzóképes női lakosság 7-8 %-át érinti, százezres nagyságrendű betegkörről van szó csak ennél az egy problémánál.  Úgy látom, komoly igény van erre a szaktudásra. A PCOS betegeknél pedig óriási sikerélmény, hogy sokukat „kezelés nélkül” tudom kezelni. Ez a betegség is a hormonális rendszer bonyolult szabályozó rendszerét mutatja. A PCOS egy kisiklott anyagcsere állapotból indul ki, ahol a genetikai okok mellett sokszor a megnövekedett kalóriabevitel túlsúlyt eredményez, ami egy magas inzulin szinttel jár együtt. Mivel ez önmagát erősíti, így egy ördögi kör alakul ki. Ha ebbe sikerül úgy belelépni, hogy képes a beteg egy életmódváltásra, elkezd mozogni, helyesen táplálkozni, tehát egészségesen élni, ez sokszor látványos eredményeket hoz. Nagyon jó látni, amikor a PCOS szindróma kellemetlen  tüneteitől -vérzészavar, a meddőség, fokozott szőrösödés, elhízás- fél-, egy év alatt eljutunk egy normális ciklushoz, egy egészséges állapothoz. S mindezt úgy értük el, hogy nem kellett a pácienst teletömni gyógyszerrel.

Az igazi siker, amikor komoly beavatkozás nélkül ér el gyógyulást?

Igen. Nagyon sok meddő párnak segítettem az elmúlt években. Olyanoknak, akiknél egy minimális hormonális kezelés és egészséges életforma kialakítása után megoldódott a nehezített gyermekvállalás, akár 3-5 év sikertelen próbálkozás után. Ezek nagyszerű dolgok. Orvosként persze érdekes feladat, amikor egy különleges és ritka betegséggel találkozom. Most van egy például Sheehan szindrómás betegem. Ez az állapot akkor alakul ki, amikor a szülés során nagy mennyiségű vérveszteség történik, s emiatt az agyalapi mirigy elhal. Ilyenkor sajnos a hormonális működés több szinten áll le. Ez egy nagyon összetett betegség, pótolni kell a pajzsmirigy, a mellékvese funkcióját és persze a nemi működést is valamilyen módon. A betegem ráadásul gyermeket szeretne vállalni, ami különösen nehéz feladat. Egy belgyógyász endokrinológus kollégával közösen dolgozunk ezen, és jó úton haladunk.

Az endokrinológia fejlődésében látja a jövőt?

Részben igen. Nagyon fontos terület. A Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság főtitkára vagyok, így különös figyelemmel kísérem az ezzel kapcsolatos nemzetközi tudományos kutatásokat, melyek nagyon izgalmasak. A társaság célja is többek között, hogy a nőgyógyász és belgyógyász endokrinológusokat minél közelebb hozza egymáshoz, hiszen a hormonális rendszer nem szétválasztható.

Mivel tud kikapcsolódni?

Elsősorban a családommal, feleségemmel és 15 hónapos kislányommal, akinek a fejlődése napról napra elvarázsol.  Szeretek sportolni, ha időm engedi, fallabdázom, télen síelek. A legkedvesebb hobbim azonban a vitorlázás, van egy verseny katamaránom. Korábban versenyeztem is vele, országos harmadik helyezett is voltam pár éve. A vitorlázásban is a feladat összetettsége vonz. Kell hozzá jó fizikai erőnlét, egy 20 négyzetméteres vitorlát jó szélben behúzni komoly izommunka, de szükség van hozzá szellemi munkára, tudásra is, különösen a versenyzéshez. Szívesen olvasok. Rejtő Jenő az örök szerelem, de verseket is szoktam olvasni, szépirodalmat. Egy 24 órás ügyelet, majd egy azt követő esetleges szülés után pedig egy jó krimi pihentet a legjobban.

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

Zokogtam a pozitív terhességi teszt felett - KÖSZÖNET!

Tisztelt Róbert Károly Magánkórház!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani hogy segítségükkel világra jöhetett a mi kis Angyalunk! Szeretném elmesélni a történetünk.
6 nőgyógyász,
plusz 30 kiló,
inzulin rezisztencia és teljes reménytelenség. Rengeteg orvosválasz…

Ház a semmi közepén, avagy „Robi” csapat építése 2016-ban

Először is, ha jót akarsz, bérelj ki egy nagy házat a semmi kellős közepén! Internet, térerő, kábel tv, központi fűtés nincs, van ellenben fejsze és fahasáb, hideg szél és tűzrakó hely, de legfőképpen itt van veled sok-sok kedves munkatársad!Most jelöld ki a főszakácsot, ő…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.