Dr. Siklós Pál orvosigazgató, szülész-nőgyógyász főorvos
Főoldal / Dr. Siklós Pál

Dr. Siklós Pál

A Róbert Károly Magánkórház orvosigazgatója Magyarországon az elsők között teremtett bababarát kórházi körülményeket akkori osztályán még a 90- es években. Emellett két kollégájával közösen fejlesztették ki az úgynevezett méhmegtartó Wertheim műtétet. S a főorvos nevéhez fűződik a farfekvésű magzatok külső megfordításának orvosi eljárásként való meghonosítása is. Az elmúlt évtizedekben sok száz kismama neki köszönhette, hogy lehetősége volt átélni a szülés örömét. Siklós doktor életének legboldogabb pillanatai még ma is azok, amikor részese lehet egy születésnek.

 

Mikor fogalmazódott meg Önben először, hogy orvos legyen?

Az életutam mondhatni, teljesen egyenes vonalú. Szüleim elsőgenerációs orvosok, mindketten sebészek voltak. Édesanyám azon kevés női sebészorvos közé tartozott, aki az osztályvezető szintig jutott a szakmában. A születésem után azonban már nagyon megterhelővé vált számára ez a munka, s onnantól az egészségügy szervezésével foglalkozott. Úgy emlékszem, soha nem akartam más lenni, mint orvos. Budapesten az Eötvös József Gimnáziumba jártam, egy remek és erős osztályközösségbe. Borzasztóan szerettem a biológiát, így innen egyenes út vitt az orvosira.

Annyira tudatosan készült erre a pályára, hogy már akkor tudta, milyen orvos lenne szívesen?

Az még akkor nem fogalmazódott meg bennem. Úgy álltam hozzá a hatéves általános képzéshez, hogy jól megtanulok mindent, s majd kialakul a végére. Olyan jók voltak az eredményeim, hogy ötöd évtől Népköztársasági Ösztöndíjas lettem. Teljesen nyitott voltam a szakmák felé, s mindenfélével foglalkoztam. Az Élettani Intézetben négy évig végeztem tudományos diákköri munkát, a mellékvese hormontermelését vizsgáltam. Nagyon szeretettem az élettant, több cikket is írtam a témában. A kutatásnál azonban jobban érdekelt a gyógyítás, ezért később urológiából és kardiológiából írtam rektori pályázatokat, majd a Kardiológiai Intézetben végeztem betegkövetést. Egy ideig a kardiológia tetszett a leginkább, de rendkívül izgalmasnak találtam az összes manuális területet.

Akkor gondolom, adta magát a legfőbb manuális szak: a szülei által is művelt sebészet!

Igen, ha a sebész édesapám nagyon erősen nem beszélt volna le róla. Azt tanácsolta, hogy inkább kissebészeti szakmában gondolkodjam. Nagyon szívesen lettem volna fül-orr-gégész vagy szemész, de épp abban az időben terjedt el mind a két területen a mikroszkópos műtéti eljárás. Rövidlátóként attól tartottam, hogy ha idővel romlik a szemem állapota, az már komoly nehézséget okoz a mikroszkópos sebészetnél. Ismét felmerült az urológia, de úgy éreztem, hogy ott túl sok a férfi beteg. Ezeket mind fejben kihúztam a listámról. Na, de akkor mi marad? Így találtam meg a szülészet-nőgyógyászatot. S ahogy egyre többet tűnődtem ezen, rájöttem, hogy ez az a szakma, amiről csak szép és jó jut eszembe. Ötödévben ugyanis egy hétig bentlakásos szülészeti gyakorlaton voltam, így akkor az összes baba világrajöttét végigasszisztálhattam, ami akkor nagyon elvarázsolt. A korábbi jó élményeknek az emléke a végzés időszakában megerősített a döntésem helyességében.

A hivatást, az életcélt megtalálta, de mennyire volt nehéz ennek megfelelő állást találni akkor Budapesten?

Szülész-nőgyógyászként elhelyezkedni a legnehezebb volt abban az időben. Egy jó előmenetellel és dicséretes diplomával azonban érdemes volt az egyetemi helyekre pályázni, hiszen évekig ők értékeltek bennünket. Az évfolyam másodikjaként így kerültem be a II. számú Női Klinikára, melyet az akkor már nemzetközi hírű Zoltán Imre professzor vezetett. Egyébként az ő javaslatára vette fel az egyetem Semmelweis nevét. Szakmailag és emberileg is egyaránt kiváló volt, mindenki nagyon tisztelte, ő pedig igazán megbecsülte a kollégáit. Reggelente mindig megbeszélést tartott, s előfordult, hogy miniszteri egyezetetést szakított félbe telefonon, csakhogy ne várjon rá a harminc orvosa. Kifejezetten szimpatizáltam a mentalitásával. Boldog voltam, hogy ebben az intézetben kezdhettem el dolgozni.

A klinikai munka egy eléggé összetett feladat. Szerette?

Nagyon! Egy klinikusnak a gyógyítás mellett kutatnia és oktatnia is kell, ami igencsak izgalmas. Sokszor nem volt könnyű összeegyeztetni mindezt, de kifejezetten szerettem tanítani. A tudományos munkámat pedig az Országos Onkológiai Intézetben végeztem, ahol daganat immunológiával foglalkoztam. Fiatal korom ellenére rengeteg szülést is vezettem az ott töltött 17 év alatt, így hatalmas betegköröm lett rövid idő alatt.

Miért választotta akkor mégis 17 év után a Szent István kórházat?

Újabb szakmai kihívás jelentett, hogy a legjobb barátommal közösen lehetőséget kaptunk a kórház szülészet- nőgyógyászati osztályának a vezetésére és megújítására. A kollégám inkább a nőgyógyászati onkológia területén szerzett korábban komoly tapasztalatot, míg jómagam a szülészet terén, így jól kiegészítettük egymást. A közel 25 év alatt teljesen átalakítottuk és felvirágoztattuk az osztályt.

Számokban kifejezve ez mit jelent?

Amikor oda kerültünk 700 szülés volt ezen az osztályon, 10 éven belül ezt megsokszoroztuk, a 2000-es évek végén már 3300 szülésünk volt. Bár nem volt helyünk bővíteni a kórházban, de rögtön az elején létrehoztunk két alapítványt (egy szülészetit és egy nőgyógyászati daganatokkal foglalkozót), melynek segítségével teljesen átalakítottuk a először a szülészeti majd a nőgyógyászati részt. Korábban a szülőszobán három ágy volt egymás mellett egy lepedővel elválasztva, el lehet képzelni, mit élhettek át az egymás mellett szülő mamák. Ezeket szinte azonnal több egyágyassá alakítottuk. A kórtermeket fürdőrésszel komfortosítottuk, és kialakítottunk egyszemélyes gyerekágyas szobákat is. Egy igazi bababarát kórházat hoztunk létre, s egy egészen új szemléletet alakítottunk ki. Bevezettük a szülésfelkészítést, és a kispapákat aktív részeseivé tettük a szülésnek. Sokféle alternatív lehetőséget biztosítottunk, nálunk volt például elsőként lehetőség kádban vajúdni. A medencevégű magzatokat minden esetben külsőleg igyekeztem megfordítani, annak érdekében, hogy csökkenjen a császármetszések aránya. A babák ennek hatására egyébként jelentős arányban, 50 százalékban megfordulnak fejvégű fekvésbe. Ezt sajnos a mai napig nagyon kevés helyen csinálják, miközben az egész világon ez az eljárás a protokoll fontos része.

A nőgyógyászat terén is reformáltak?

Természetesen. Új, világszínvonalúnak számító műtéti technikákkal kezdtünk el operálni. Az úgynevezett méhmegtartó Wertheim műtét után például a betegek képesek voltak egy terhesség kihordására. Ez hatalmas áttörést jelentett az onkológiában, hiszen a méhnyakrákkal küszködő fiatal nőknek megadta a lehetőséget, hogy idővel babát vállaljanak. Nincs annál nagyobb sikerélmény, mint amikor egy huszonéves nőnek megmentjük az életét, majd 3 éven belül megszüli nálunk az első gyermekét, majd a másodikat, és még sok évtized után is jól van. Nagyon sok radikális műtétet vezettünk be az egész országban is, a kollégák hozzánk jártak továbbképzésre még külföldről is, hogy megtanulják ezeket a modern beavatkozásokat. Rengeteget műtöttünk, a műtéti számaink kimagaslóak voltak ebben az két évtizedben. Fantasztikus érzés volt, hogy kollégáimmal egy ilyen nagyszerű osztályt tudtunk kialakítani.

Gondolom, komoly munka volt egy ilyen csapatot lelkileg is összekovácsolni…

Így van, hiszen a sok szépség mellett számtalan nehézséggel is meg kellett küzdenünk. Volt olyan eset- szerencsére ritkán-, amikor szülés közben komoly vérzés alakult ki a páciensünknél, pillanatok alatt ott volt egy orvosi team, s sikeresen megoldottuk a fellépő problémát. A kiújult daganattal küszködő, több heroikus műtéten átesett betegeknek az ellátása pedig érzelmileg is megterhelő, főként, ha a hatalmas küzdelmek ellenére elveszítjük őt. Ennek a kemény pszichés traumának a feldolgozására egy pszichiáter segítségével terápiás csoportokat hoztunk létre. Folyamatos fejlődésben voltunk.

Mi vonzotta ide a Róbert Károly kórházba?

Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor 2016-ban a kórház alapítója, Szakonyi főorvos és Lantos Csaba tulajdonos megkeresett, hogy vegyem át az orvosigazgatói pozíciót. Ez egészen más típusú feladat, mint amiben eddig volt részem, egy magánkórház irányítása új kihívást jelentett számomra. Úgy gondoltam, elég energia van még bennem ehhez, ráadásul szeretem magam új helyzetekben kipróbálni. Szokatlan volt az elején, át kellett alakítanom a szemléletemet. Jobban meg kellett ismernem a szülészet-nőgyógyászaton kívüli más szakterületeket is, hiszen itt jó néhány megtalálható belőlük. Tudtam, az állami egészségügynél magasabb szintű ellátásban kell gondolkodnom, hiszen itt a legfontosabb mérce: a betegelégedettségi mutató. Kifejezetten nehéz, de érdekes volt ebbe a profizmusba beletanulni, amelyet mára nagyon megszerettem.

Ön még mindig sok szülést vezet. Mi motiválja erre még 4 évtized után is?

A születés szépsége. Sok ezer szülés után még mindig hatalmas meghatottság önt el, amikor világra segítek egy újszülöttet. Nagyon szeretem a kismamákat. S annyira jó látni, amikor a kispapák először fogják kézbe a gyermeküket, ahogyan könnybe lábad a szemük, miközben egymásra néznek az édesanyával. Persze nem szívesen kel már fel az ember ennyi idősen éjjel kettőkor egy szüléshez, de valamit valamiért. Még mindig komolyan elérzékenyülök, amikor a szemem előtt születik meg egy család.

A szobája csodás szobrokkal és képekkel van tele. Megnyugtatja egy szép képzőművészeti alkotás?

Szeretek bennünk gyönyörködni, a képek pedig a feleségem alkotásai, aki egyébként szintén orvos. Csodálom, ahogy műveli festészetet, a szépség és harmónia iránti vonzalma rám is jelentősen hatott az együtt töltött több mint negyven évben. Az ő segítségének köszönhetően az István kórházban kialakított osztályom esztétikailag is különleges volt. Itt még a kórházi bővítés időszakát éljük, de hamarosan belefogunk a díszítésbe is.

S mivel szokott feltöltődni?

Szerencsémre még mindig sokat tudok sportolni. Rendszeresen teniszezek és golfozok. A barátaimmal évtizedek óta tarokkozunk, a feleségemmel pedig sűrűn járok színházba. Az egyik legnagyobb kikapcsolódás számomra nyaranta a tenger és a napfény. A legjobb időtöltés pedig hétvégenként a három imádnivaló unokámmal játszani és beszélgetni.

A gyerekei közül valamelyik tovább viszi a családi hagyományt?

A fiam más irányt választott, de a lányom a közeljövőben szakvizsgázik szülészet-nőgyógyászatból. Soha nem beszéltem rá. Abban nőtt fel, hogy nekem ez az életem, s a születés misztériuma Őt is nagyon megérintette.

Hírek

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.