Halász Szilvia
Főoldal / Halász Szilvia

Halász Szilvia

Végtelen kedvessége mellett a határtalan nyugodtság jellemzi Halász Szilviát. Kórházunk sebészeti részlegvezető nővére rövid idő alatt képes jó kapcsolatot kialakítani a betegekkel, miközben nagy lendülettel lát el minden feladatot. Élete eddig számtalanszor igazolta, hogy szerencsésen választott, amikor egészen fiatalon egy gyors döntés az egészségügyi pálya felé vitte.

 

 

Kifejezetten visszahúzódó gyerek voltam, talán ez is oka annak, hogy sokáig nem volt konkrét elképzelésem a jövőmet illetően. A pszichológiai témájú könyveket azonban már egészen korán elkezdtem forgatni, érdekelt az emberek közötti kapcsolat alakulása. Így aztán 14 évesen, a középiskolai felvételi időszakában felmerült  az egészségügyi pálya lehetősége. Ebben egyébként a praktikum is szerepet játszott: a szakközépiskola az érettségi mellett szakmát is ad, s a végzés után azonnal lehet dolgozni.

Jó választásnak tűnt már akkor, még szinte gyerekként is?

Kavarogtak bennem az érzések. Az első időszakban elég ijesztő volt a kórházi gyakorlat. Olyan dolgokat kellett látnunk és megtapasztalnunk, amit nehezen tud feldolgozni egy fiatal. Aztán szép lassan azt is megszoktam, és nagyon megszerettem az emberekkel való foglalkozást. Miután megláttam a szakma a szépségét, a segíteni tudást, rendkívül megtetszett a munka. Fontos lett számomra, hogy „lelkizzek”, meghallgassam a beteget, s sok pozitív visszajelzést kaptam tőlük. Egészen a sajátomnak éreztem a kórház világát, s végleg benne maradtam.

A végzés után gondolom, már alig várta, hogy naponta betegekkel dolgozhasson?

Vártam nagyon, de úgy éreztem, még jobban fel kell készülnöm erre. Akkor indult Budapesten egy kétéves felnőtt szakápolói képzés, ezt végeztem el. Jó volt még tanulni, magabiztosabb lettem tőle. Mindenképpen felnőtteket akartam ápolni. Még a középiskolában    egy nyarat egy olyan csecsemőosztályon dolgoztam nyári munkaként, ahol beteg gyerekeket kezeltek. Nagyon nehéz volt: rettenetesen sajnáltam őket, és sokszor gondot okozott a sírásuk okát kitalálni. Éreztem, azt nem bírnám sokáig csinálni, a felnőttekkel való munkában viszont nyugodt voltam. Mivel a Margit kórházban voltam legtöbbet gyakorlaton, a végzést követően a Margit nephrológiai osztályán töltöttem el két évet egy nagyszerű kollektívában.

Akkor mi volt az eljövetelének oka?

Zempléni vagyok, s hiányzott a szülőhelyem. Gondoltam megpróbálok ott boldogulni. Sátoraljaújhelyen az Erzsébet kórház intenzív osztályára kerültem, ami egészen más feladatokat jelentett számomra. Kifejezetten nehéz terület volt, sok beteget elveszítettünk, ez borzasztóan megviselt. Tudtam, hogy ez ebben a szakmában előfordul, de alig tudtam feldolgozni. Így újra felkerekedtem, és ismét Pesten kötöttem ki, pontosabban Telkiben, az első magánkórházban, ahol annak bezárásáig dolgoztam.

Nagy váltás lehetett egy vidéki kórház után a főváros első magánkórházába kerülni…

Így van. Az elején ráadásul még kicsi volt a forgalma, elég kevés volt a munka, ami nem tetszett nekem. Szeretek pörögni, hiányzott a kihívás. Ezért félállásban elmentem a János kórház traumatológiájára, ahol aztán egy perc pihenésem sem volt, nagyon szerettem az ottani hangulatot, az állami kórház izgalmas légkörét. Ahol persze mindennap kérdés volt, meg tudom-e oldani a rám rótt feladatokat a hatalmas ágyszámnál. Később erről sajnos le kellett mondanom, mivel egyre több otthonápolási kéréssel kerestek meg a Telkiből hazakerült betegek. Akadt olyan időszak, amikor 3-4 napig magam haza se tudtam menni, ingáztam a páciensek között.

A Telki kórházban mi tartotta ott 12 évig?

A barátságos közeg. Kicsi gárda volt, nagy összetartással. Remek emberek dolgoztak ott, akik mindig segítették egymás munkáját. Szomorúan vettük tudomásul a bezárás tényét. Szerencsémre Willner doktor azonnal áthívott ide, a Róbert kórházba. Kaptam még egy ajánlatot a Margit kórház onkológiai osztályáról, de azt lelkileg nem bírtam volna. A sebészet az én világom.

Mit szeret benne?

A nyüzsgő életet, ami jól illik a lendületes személyiségemhez. A belgyógyászat lassú ápolás, a sebészeten ellenben dinamikus a munka. Kell hozzá a képesség, hogy pár nap alatt jó kontaktust alakítsak ki a betegekkel. Sokan járnak vissza különböző problémákkal, remek kapcsolatom van velük. Ez is egyfajta siker számomra. Itt elegendő időm van foglalkozni a betegekkel, s az orvosokkal való együttműködés is kitűnő.

Ennek volt köszönhető, hogy vezetői feladatokat kapott?

Bizonyára ennek is szerepe volt benne. Egy részlegvezető nővérnek mindenkivel (orvossal, beosztottal, beteggel) jól együtt kell működnie. S nehéz megfelelni ennyi felé.  Soha nem vágytam vezetői posztra, a betegágy melletti munkát szeretem igazán, de a bizalom megtisztelő. Az ide kerülő nővéreknek  már az én tevékenységem a minta, én tanítom be őket, s ez egy komoly felelősség számomra. Emiatt is gondoltam, hogy újra tanulni kezdek. Egy pszichológiai asszisztens képzésen már túl vagyok, de szeretnék vele még mélyebben foglalkozni. Természetesen a diplomás ápoló szak is szóba jöhet nálam, hiszen onnan még tovább mehetek majd.

A pszichológia, gondolom, részben a hobbija is. S mi az, amit szívesen csinál szabadidejében?

Rettenetesen szeretem a természetet. Gyerekkoromban sokat jártuk a zempléni erdőket a szüleimmel. Nem tudom elképzelni a hétvégét kirándulás nélkül, bárhol boldogan barangolok. A szülőhelyemet negyedévente meglátogatjuk egy hétre, s akkor még többet túrázunk a párommal az ottani erdők, hegyek, tavak környékén. Ilyenkor a kerti munkákba is besegítünk a szülőknek, ami teljes kikapcsolódást jelent számomra. A téli estéken néha kötni szoktam, s most szeretném ezt a tudásomat a horgolással is kiegészíteni, azt már igazi alkotó munkának érezném.

  

 

 

 

 

 

Hírek

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.