Somogyi Ivett - ápolási igazgató
Főoldal / Somogyi Ivett

Somogyi Ivett

A mosoly erejében hisz leginkább kórházunk energikus ápolási igazgatója. Reggelente vidáman járja végig a házat, s csak akkor ül be az irodájába, ha már mindenkinek mosolyt csalt az arcára.  Volt már szülésznő, műtősnő, ápoló, beosztott és vezető egyaránt, ami fontos számára, hogy mindent maximális igényességgel végezzen. A családjának a munkájáról, a munkatársainak a magánéletéről nem szeret beszélni. Mindig szem előtt tartja, hogy életének e két fontos területét szétválassza. Egyik legnagyobb szakmai sikerének demens idős betegek életének szebbé tételét tartja.

 

A segíteni vágyás már kora gyerekkoromtól bennem van.

Egy komáromi kisvárosból származom, s nálunk a családban akkor még több generáció élt együtt. Egészen fiatalkoromból van emlékem arról, hogy nagyon szerettem az időseket, nagyon szerettem a gyerekeket babusgatni. Pontosan még nem fogalmazódott meg bennem, hogy mi szeretnék lenni, de azt tudtam: biztosan segítőszakmát fogok választani, ahol emberekkel foglalkozhatok.

Esetleg a szülői minta is segítette ebben?       

Egészségügyi dolgozó nem volt a felmenőim között, de maga az oltalmazó mentalitás erősen megvolt a családban. Otthonról hoztam, hogy odafigyelünk egymásra, segítünk mindenkinek, aki rászorul. Talán nem véletlen, hogy később a nővérem a védőnőséget választotta hivatásul. Amíg nem jártam közösségbe az otthoni állatokat pátyolgattam, az iskolában pedig mindig ott voltam, ha valaki rosszul lett vagy elvágta a kezét. Így 14 évesen, amikor először lehetett nyári munkát vállalni, a háziorvosunk mellé szegődtem asszisztensnek egy hónapra. Mondanom sem kell, annyira megszerettem ezt a munkát, hogy egészségügyi szakközépiskolába mentem tanulni, s 4 évig visszajártam hozzá nyaranta dolgozni.

Az egészségügyi szakközépiskola milyen irányba orientálta?

Már az első évben nagyon mély benyomást tett rám a szakoktatóm, aki egy igazi karizmatikus nő volt. Műtősnőként dolgozott korábban, s olyan odaadással beszélt a műtő világáról, hogy nekem teljesen átadta a szakma szeretetét. Hozzá akartam hasonlítani, s alig vártam a szakosodás lehetőségét.  A műtőbe kerülés alapfeltétele ugyanis a szakmai továbbképzés volt. Sokat vívódtam a választáskor. A műtő megmaradt az első nagy szerelemnek, de először mégis szülésznővé képeztem magam. Ahogy megismertem a kórházakat, a másik vágyammá a szülőszobai segítés vált.

A legcsodálatosabb munka, az új élet születésénél segédkezni varázslatos. Minden részét szerettem, például a gyerekágynál lenni is nagyszerű munka. Kifejezetten szépek voltak az ottani évek.

Akkor mi volt a váltás oka? Felbukkant a szakmai „nagyszerelem”?

A zsigereimbe ívódott, ahogy a szakoktatóm, mint egy szentéjről, úgy beszélt a műtőről. Erre a misztikumra végig vágyódtam. Bekerültem a műtőbe, s ott több, mint 20 évig maradtam. Lenyűgöző munka, de nagyon kemény fizikailag, volt olyan eset, amikor 5 órát álltunk éjjel a műtőasztal mellett. Sokszor a hétvégéim sem voltak szabadok, mert ügyelnem kellett. Két évtized után az egészségi állapotom rákényszerített, hogy változtassak. Úgy döntöttem, tanulok. Először diplomás ápoló képzésre mentem, és egy másik munkakörbe kerültem, ahol szépen végjártam a szamárlétrát. Már a főiskola elején kaptam egy főnővér helyettesi állást, majd pár év múlva főnővér lettem, később ápolási igazgató helyettessé, végül ápolási igazgatóvá neveztek ki.

Innen azonban egy egészen új terültre vitte az útja, a szociális ellátásba. Megfáradt az egészségügyben vagy a gyerekkori emlékek erősödtek fel a döntéskor?

Kétségtelen tény, hogy a családi szocializáció erősítette a váltást az aktív ellátásból az idősellátásba, a Kamaraerdei Idősek Otthonába. Bár némi félelem is volt bennem, hiszen az idősek szeretete kevés a mindennapi velük való foglalkozáshoz. Az élet két végpontja: elkezdtem a munkát a megszületésnél, s eljutottam végső idős ellátásig, az életük végéhez közeledő demens betegek közé kerültem. Gyönyörű ív, de nehéz megélni, hogy a boldogságtól a fájdalomig kerültem.

Ez az ember életének két meghatározó pillanata. Az életünket a születésünk milyensége is meghatározza, a méltó befejezés pedig mindenkinek joga. Ezen tudott javítani?

 

Igen. Nagyon fontos, hogy az élet természetes részének tartsuk az elmúlást. Nagyon szeretem az idős embereket, bölcsességüket, nyugalmukat. Rengeteget tanultam ebben az időben. Kollégáimmal együtt sikerült kidolgoznunk egy olyan új módszert amivel, a demens időseknek az életminőségét, életük utolsó szakaszát szebbé tudtuk tenni. A szellemi képességek kóros hanyatlása, az Alzheimer-kór a világ egyik társadalmi problémája, hiszen a klasszikus nagycsalád már nem létezik, így egyre nagyobb szerep hárul az intézményekre. A nemzetközi gyakorlatban sok kiváló terápia létezik, s arra gondoltunk, hogy ötvözzük ezeket. Egy 5 komponensből álló foglalkoztatási programot kezdtünk el beépíteni az idős emberek mindennapi életébe, amivel gyönyörű eredményeket, látványos javulást értünk el náluk. Nagyon büszke vagyok, hogy az ott maradt team azóta is használja ezt a kiváló terápiát.

Ön azonban, miután jól elvégezte a kihívást jelentő feladatot, újat keresett magának, az oktatást, mint egyetlen be nem teljesült vágyat. Erre is régóta készült?

A szakoktatóm mentorsága alatt is éreztem, hogy nem áll tőlem távol a tanítás, de biztosan meg kellett érnem a feladatra. Így amikor felkértek az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szakoktatónak, boldogan mondtam igent. Akkorra már az egészségügyi szakmenedzseri képzésem is megvolt, minden adott volt ahhoz, hogy a fiatalokkal foglalkozzam, a jövőbe fektessem az energiáimat. Később itt is vezetővé léptettek elő, telephelyvezető ápoló lettem a nagyon nehéz helyzetű egészségügyben. Amikor úgy döntöttem, hogy beosztottból elindulok a vezetővé válás felé, a jobbítás szándéka vezérelt. Éreztem, hogy amíg az ágy mellett állok, egy embernek tudok segíteni, míg vezetőként sokkal többnek, hiszen az irányvonalat én adom meg. Ha a példát át tudom adni a beosztottaimnak, már több embernek segítettünk. Ez motiválta az ápolásvezetésemet, illetve éreztem, mekkora előny, hogy rendszerben tudok gondolkodni, átlátom az egész folyamatot. Hiszem, hogy mindenkinek a munkája ugyanolyan fontos az egészségügyben, a lényeg, hogy a maximumot hozza ki magából. Az állami egészségügyben azonban egyre nehezebb volt jó vezetőnek lenni. Olyan mindennapi problémákkal, az alapfeltételek hiányával kellett szembesülnöm, ami teljesen felőrölt.

Emiatt váltott az állami intézményből a magánkórházba? Kiváló szakemberként elmenekülhetett volna külföldre is, ez nem merült fel Önben?

Nyilvánvalóan ez bennem is megfogalmazódott, de nem tudnám itt hagyni a gyökereimet. Az édesanyám nagyon idős, vele szemben is van kötelezettségem. Szerencsére ismét jó időben kaptam felkérést, hogy ide, a Róbert Károly Magánkórházba jöjjek el ápolási igazgatónak. Bevallom, sokat gondolkodtam rajta, nagy váltás a biztonságos államiból a magánellátásba kerülni. Természetesen tudtam, hogy itt nem kell létszámhiánnyal küzdenem, nem lesznek hiányok a tárgyi feltételekben, s újra a jó szakmai munkára összpontosíthatok, hogy az ápolás színvonalát tudjam emelni. Nagyon csábító volt, hogy sok kollégát már korábbról ismertem. Biztos voltam benne, hogy nagyon magas ellátást kell nyújtania a kórháznak, ha fenn tudott maradni ebben a kevéssé támogató közegben, amit magyar egészségügynek nevezünk. Ráadásául az alapellátás itt a szülészet, a szívem csücske.

Ez akkor egy szép keretes történet?

Úgy van! Terveim szerint innen már csak nyugdíjba megyek el! A minőségirányítási rendszer is nagyon érdekel, minőségirányítási munkatárs és auditor is vagyok, s ennek a hobbimnak is élhetek itt. Hiszem, hogy egy jó ápolási igazgató nem ül az elefántcsont tornyában, hanem tartja a kapcsolatot az ápolókkal és a többi munkatársával. Ahhoz, hogy meg tudjam tanítani a kollégáimnak a szakmai alázatot, az igényességet ott kell lennem közöttük. Látnom kell, mi működik, s miben szorulnak segítségre. Azzal kezdem a napom, hogy végigmegyek az egész házon, s azzal is fejezem be. Szerencsére nagyon jó a kollektíva, remek az együttműködés. Sokat beszélgetek a betegekkel is, az ajtóm pedig egész nap nyitva áll a kollégák előtt.

 Egy titkot azonban el kell árulnom: amikor egy csepp időm van, felmegyek a meddőségi részlegünkbe, hogy figyeljem az embriológusok munkáját. Olyan, mintha egy csodákpalotájában lenne az ember, egészen elvarázsol. Boldog vagyok, hogy itt lehetek.

 

 

Hírek

Dani az 5000. kisbabánk !

Hogyan kezdődött a pároddal közös családi történetetek?Férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk, s addig-addig kerülgettük egymást, mígnem szerelem lett a találkozásokból. Három évvel később, 2011 tavaszán boldogan összeházasodtunk, és vártuk a gyermekáldást, de csak nem akart…

Zokogtam a pozitív terhességi teszt felett - KÖSZÖNET!

Tisztelt Róbert Károly Magánkórház!
Ezúton szeretnék köszönetet mondani hogy segítségükkel világra jöhetett a mi kis Angyalunk! Szeretném elmesélni a történetünk.
6 nőgyógyász,
plusz 30 kiló,
inzulin rezisztencia és teljes reménytelenség. Rengeteg orvosválasz…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.