Arcplasztika
Főoldal / Sebészet / Arcplasztika

Arcplasztika

Az arcod hozzád fiatalodhat!

A lelked szárnyal, jobban érzed magad, mint valaha, már nem aggódsz olyan dolgok miatt, amelyek miatt nem érdemes. Bölcs vagy és szabad. Az idő az egyik serpenyőbe csupa jó dolgot adott neked. A másikba viszont ráncokat, megereszkedő bőrt, fáradt tekintetet. Így arcod nem azt tükrözi, amilyen valójában vagy. Az arcplasztika segíthet rajtad! Pár órás műtét, és kész a harmónia!

  

Egy évszázaddal ezelőtt a negyvenes nőket idősnek, az ötveneseket öregnek, a hatvanas, hetveneseket anyókának tekintették – ha egyáltalán megélték ezt a kort. Abban a történelmi korban minden ránc a helyén volt, hiszen negyvenévesen már nagyszülővé váltak, ötvenesen pedig többet temettek, mint amennyit mi, ma egész életünkben. Ma az életünk első harmada felkészülés a másik két harmadra, vagyis a lényeg harminc körül kezdődik. És a ráncok megjelenése is. Miközben tervezünk, vágyainkat fogalmazzuk, kisgyerekeinket terelgetjük, a tükör azt mutatja, hogy a fénykorunk már véget ért. A tükörkép nem a valóság. A valóság az, amit érzel. Ha belül fiatal vagy, akkor valóban fiatal vagy. A bőröd a múlt évszázadait tükrözi. Ma már remek megoldást kínál az orvostudomány arra, hogy a saját valóságodban élj kívül, belül.

Műtét – csak neked

Az arcplasztika technikája nagyon sokat finomodott az utóbbi évtizedekben. Személyre szabott döntések alapján, szinte láthatatlan, hajszálvékony rejtett hegvonallal tűnteti el az idő nyomait. Van, akit a megereszkedett szemhéj zavar, ami fáradt tekintetet kölcsönöz. A lejjebb „csúszott” szemöldökvonal érdektelenné teszi a régen élénk, kíváncsi arckifejezést. Az orrok mellett lefelé futó, mély ráncok adják az igazi „anyóka” benyomást. A megereszkedett nyaki bőr, és a kialakult toka kifejezetten kínos, bár elegáns kendőkkel időlegesen elrejthető. Ez már sem kenőccsel, sem más trükkökkel nem befolyásolható. Ha szerencsés vagy, és „jó a genetikád”, nyerhetsz néhány évet az átlaghoz képest, ha nem, hamarabb megjelennek a bőr megereszkedésének jelei.

Az arcplasztika lényege, hogy a petyhüdt bőrt, és bőr alatti kötőszövetet finoman feszessé teszik, és így rögzítik, míg a fölöslegessé vált szöveteket eltávolítják. A műtét lehet „mini lift”, ha kisebb korrekcióra van szükség. Itt rövidebb a metszési vonal, kisebb területet érint a beavatkozás. Ha az orvos a „full-face” műtétet ajánlja, úgy ítéli meg, hogy nagyobb felület korrekciójával érhető el megfelelő hatás.

Mi történik?

Választhatod az altatást vagy a helyi érzéstelenítést. Bizonyos egészségi állapotban az altatás nagyobb kockázatot jelent, erről orvosod tájékoztat. A műtét maga nagyjából három órát vesz igénybe. Az első éjszakát jobb, ha kórházunkban töltöd, utána otthon kímélő életmódot kell folytatni. Már az első nap eltávolíthatod a fedőkötést, zuhannyal enyhítheted a kellemetlen fájdalmat, de természetesen gyógyszeres fájdalomcsillapításra is lehetőség van. A varratszedés az 5-7. napon történik meg. A műtét után három héttel már csak a megszépült arcot látja a környezet, a műtét nyomait nem. Mint minden beavatkozás esetében, itt is kialakulhatnak szövődmények (hegesedés, arcideg-sérülés), de ezek szerencsére csak 1-2 %-ban fordulnak elő.

Plasztikai sebészetről bővebben >>>                                             

Fülplasztikáról bővebben >>>

Orrplasztikáról bővebben >>>

Szemhéjplasztikáról bővebben >>>

Nyakplasztikáról bővebben >>>

Mellplasztikáról bővebben >>>

Hasplasztikáról bővebben >>>

Zsírleszívásról bővebben >>>

Intimplasztikáról bővebben >>>

Hírek

Endo napi ajándékunk

Megírom a történetünket, mert azt hiszem, néhány éve még én is örömmel merítettem volna erőt minden hasonló sikersztoriból, azt pedig, hogy ez velünk is megtörtént, szinte még most sem hiszem el.
Emmára sokat vártunk. Éveket.Alkalmatlannál alkalmatlanabb orvosokkal hozott…

Ötödik baba

„Végtelenül jól esett, hogy egy percre sem maradtam magamra a szülőszobán..” -
Mária az ötödik gyermekét hozta világra néhány napja a Róbert Kórházban.
Hétfőn, január 19-én, mind a négy testvér és apukájuk is türelmesen várta a Róbert Kórház harmadik emeleti…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.