Főoldal / Sebészet / Zsírleszívás

Zsírleszívás

Párnácskák: csak ott, ahol akarom – Zsírleszívás

Ha lefogysz, onnan is eltűnik minden gömbölyűség, ahol kívánatos lenne. Ha meghízol, oda is kerülnek jókora párnák, ahova egyáltalán nem szeretnél. Nem igaz, hogy pusztán a sport és a diéta elég ahhoz, hogy szép alakod legyen. Néha évtizedek kellenek ahhoz, hogy erre rájöjjön az ember. Mi legyen, ha már megpróbáltad ezt is, azt is, de sehogy sem jó?  A zsírleszívás korszerű technikája segíthet.


Azok a nemkívánatos párnácskák szinte minden testrészen ott lehetnek: az arcon, a nyakon, a karokon, a melleken, a has területén, a csípőn, a combon, sőt, még a térd belső felén is. A zsírsejtek száma a korai gyerekkorban alakul ki. Nem is annyira azzal van a baj, hogy kinek hány zsírsejt helyezkedik el melyik testrészén. Igazán azzal, hogy ezek lehetnek egészen karcsúak, de „meghízhatnak” akár labda méretűre is. Zsírleszívás során a sebész azzal tudja a formákat alakítani, hogy a zsírsejtek egy részétől megszabadít, így a maradék már nem alakít ki olyan méretű zsírpárnákat, amelyek zavarnának.

Láthatatlan méretű metszés

Miután fölkészültetek a műtétre, és te már az altatószer hatása alatt vagy, a plasztikai sebész egy egészen pici, pár milliméteres metszést ejt, majd ezen át bevezeti a speciális szondát. A szonda feje tompa végű, ezért csak ott okoz roncsolódást, ahonnan a sebész szándékosan akar szöveteket eltávolítani, véletlenül nem sérthet meg ereket, idegeket. A bevezetés után az orvos megnyitja a zsírsejteket, és leszívja azokat, a kívánt mértékben. A beavatkozás végeztével egy-egy öltéssel zárja az apró sebet. A páciens kompressziós kötést, vagy ruhát kap, ezt a negyedik hétig hordani kell. Nem kell megijedni, a speciális ruhában szabad zuhanyozni, az anyag hajszárítóval megszárítható. A műtét után eltelt negyedik és hatodik hét között már csak nappal kell a ruhát viselni, utána egy-két hétig még ajánlott felvenni, ha sportolni indulsz.

Maradj szép

Ijesztő lehet, amikor meglátod, hogy a műtét utáni napokban kis bevérzések és duzzanatok cifrázzák a beavatkozás területét. Nem kell megijedni, ez pár nap múlva elmúlik. Nagyjából két-három hónap után látszik a végleges állapot, de pici változások történhetnek a hatodik hónapig. Ha fájdalom vagy láz jelentkezik, fordulj orvosodhoz. Minimális esély van arra, hogy szövődmény alakuljon ki, ezt megelőzendő a műtét körüli időben véralvadásgátlót és antibiotikumot kapnak a páciensek. Nagyon ritkán mégis előfordulhat gyulladás, bevérzés vagy átmeneti érzéskimaradás, esetleg az érintett bőrfelület egyenetlensége, elszíneződése. Maradj kapcsolatban orvosoddal, ne szalaszd el a kontroll lehetőségét! És vigyázz az alakodra! Mozogj és táplálkozz egészségesen! Ahol megtörtént a zsírleszívás, ott már kevésbé tudsz meghízni, de a többi terület kész a gömbölyödésre.

Plasztikai sebészetről bővebben >>>

Arcplasztikáról bővebben >>>

Fülplasztikáról bővebben >>>

Orrplasztikáról bővebben >>>

Szemhéjplasztikáról bővebben >>>

Nyakplasztikáról bővebben >>>

Mellplasztikáról bővebben >>>

Hasplasztikáról bővebben >>>

Intimplasztikáról bővebben >>>

Hírek

Egy epeműtét kihívásai

Laparoszkópos epeműtét előtt állva sok szorongás és számtalan kérdés van minden páciensben. Segíthet a ráhangolódásban egy hiteles saját beszámoló egy fiatal, sportos férfi tollából:"Tisztelt Willner Doktor Úr!Pár hét elteltével is csak megköszönni szeretném Önnek a…

Ajándék baba

Ajándékbaba – szép, egészséges és 5100 grammal
született! Katalin, a Varga család és jelenleg a Róbert Kórház hős kismamája, aki természetes úton adott életet 5100 grammos, 62 centis, harmadik gyermekének. A Varga család nem tervezte a két kislány után a harmadik gyereket.…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.