A Róbert Károly Magánkórház adatvédelmi nyilatkozata
Főoldal / Adatvédelmi Nyilatkozat

Adatvédelmi Nyilatkozat

Tisztelt Látogatónk!

A honlap látogatásával Ön egyúttal tudomásul veszi, hogy a honlapon megjelenített információink igénybevételekor aláveti magát a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi és egyéb vonatkozó szabályozásnak, és egyben fenntartás nélkül elfogadja a nyilatkozatokban rögzített feltételeket.

A böngészés során Ön egyidejűleg adatot is szolgáltat. Az adatszolgáltatás részben automatikusan, részben a honlapon elhelyezett űrlapok, formanyomtatványok kitöltésével, esetlegesen hírlevél megrendelése útján történik.
Ön a honlap látogatásával egyben egyetért azzal, hogy adatokat szolgáltasson a honlap kezelője számára, és tudomásul veszi, hogy egyes weboldalak látogatásának feltétele az oldalak tartalmának megfelelő személyes adatok önkéntes szolgáltatása. Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön akként dönt, hogy a kért személyes információt nem adja meg, úgy lehetséges, hogy nem fér hozzá a honlap bizonyos részeihez.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. kijelenti, hogy a portál felhasználói által nyújtott személyes adatokat, információkat az adatvédelmi szabályok teljes körű betartásával adatkezelőként önállóan illetve az általa megbízott adatfeldolgozó kezeli.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. az Ön személyes adatait kizárólag azon időtartamig őrzi, kezeli, tárolja, amíg az megfelel a hivatkozott jogszabályi előírásoknak. Az adatkezelés során az Ön által önként szolgáltatott adatokhoz kizárólag a Róbert Károly Magánkórház Zrt. alkalmazottai férhetnek hozzá, akiknek az munkaköri kötelezettsége. A Róbert Károly Magánkórház Zrt. az Ön személyes adatait - az adatvédelmi szabályokban biztosított kivételektől eltekintve - nem hozza harmadik, illetéktelen személy tudomására, míg az egyéb, személyesnek nem minősülő adatait szabadon használhatja fel.
Az adatvédelmi törvénnyel összhangban Ön tájékoztatást kérhet a személyes adatai kezeléséről. Ön jogosult arra, hogy személyes adatait frissítse, módosítsa, illetve kérje azok törlését.
A Róbert Magánkórház Zrt. fenn kívánja tartani a saját maga számára azt a lehetőséget, hogy az Ön számára fontosnak tartott információról Önt e-mailben és/vagy SMS-ben értesítse, egyúttal biztosítja az Ön részére a visszautasítás lehetőségét.
Ön tudomásul veszi továbbá, hogy a honlap látogatásával, használatával illetve a személyes és egyéb adataihoz való jogosulatlan hozzáféréssel, azok megsemmisítésével, vagy nyilvánosságra hozatalával okozott, vagy azokkal összefüggésben keletkezett vagy azzal kapcsolatba hozható bármely hibáért, hátrányért, kárért a Róbert Károly Magánkórház Zrt.-t, illetve a honlap készítőit, az üzemeltetésben résztvevő feleket semmilyen felelősség nem terheli.
Fenntartja a jogot, hogy a honlap mindenkori tartalmát korlátozás, értesítés nélkül megváltoztassa, bármely, illetve valamennyi szolgáltatását megszüntesse, felfüggessze.
Tájékoztatjuk, hogy az Önről összegyűjtött illetőleg az Öntől kapott adatokat a jogellenes, vagy a hálózatunkat illetve webhelyünk működését veszélyeztető tevékenység kivizsgálására és megakadályozására is felhasználhatjuk.

A Róbert Károly Magánkórház Zrt. nem vállal felelősséget azokért a cselekményekért, amelyeket bármely belföldi vagy külföldi jogi, vagy természetes személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet akár közvetlenül, akár közvetve a webhelyen lévő vagy a webhelyen keresztül elért adatok, információk alapján követ el, függetlenül attól, hogy ki közli ezeket az adatokat, információkat. A webhelyen lévő információk, adatok közül semmit sem szabad javaslatként vagy ajánlásként kezelni, illetve a webhely nem szolgálhat semmilyen döntés vagy intézkedés alapjául.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. nem vállal felelősséget a webhely tartalmával, az ott illetve azon keresztül elérhető adattal, információval, nyilatkozattal kapcsolatban, így többek között de nem kizárólag, azok pontosságát, időszerűségét, érvényességét, teljességét, valamely célra való alkalmasságát, megbízhatóságát, megalapozottságát, stb. illetően. A webhelyen lévő nyilatkozatok, kijelentések nem minősülnek kötelezettségvállalásnak. A honlap látogatásával Ön egyetért azzal, hogy a webhelyről vagy a webhelyen keresztül letöltött és megszerzett információk felhasználása önként, saját belátása szerint és kizárólag saját kockázatára történik.

A Róbert Károly Magánkórház Zrt. a szolgáltatásai során keletkező személyes adatokat semmilyen módon nem kapcsolja össze az általa kezelt egyéb személyes adatokkal.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. a felhasználók fizikai elérésére alkalmas adatokat kizárólag akkor gyűjt, ha az adott szolgáltatás jellege ezt nélkülözhetetlenné teszi. Adatokat kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra veszi igénybe, azokat - a törvényben előírt kivételektől eltekintve - harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adja át, hozzáférhetővé nem teszi.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. szolgáltatásai számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmaznak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen linkekért, az ott található adatokért, illetve azon oldalak látogatása, használata miatt bekövetkező esetleges károkért a Róbert Károly Magánkórház Zrt. nem vállal felelősséget.
A szolgáltatásainak igénybevételéhez bizonyos esetekben szükség lehet regisztrációs formanyomtatványok kitöltésére. Az ilyen oldalakon a Róbert Károly Magánkórház Zrt. a kapcsolatfelvételhez szükséges személyes adatokat (név, cím, telefonszám, mobilszám, e-mail cím) kér.
A regisztráció során rendelkezésre bocsátott személyes adatokat a Róbert Magánkórház Zrt. bizalmasan kezeli, azokhoz illetéktelen személyek nem férhetnek hozzá.
A regisztráció célja bizonyos információk, illetve dokumentumok kizárólag egészségügyi szolgáltatások számára történő hozzáférhetősége, elérhetősége.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. regisztrációhoz kötött oldalait látogatók a regisztráció során a valóságnak, illetve a tényleges állapotnak megfelelő adatokat kötelesek szolgáltatni. A Róbert Károly Magánkórház Zrt.-t a regisztráció során történt személyes adatok jogtalan felhasználásával kapcsolatban felelősség nem terheli.
A Róbert Károly Magánkórház Zrt. fenntartja magának a jogot arra, hogy a személyes adatokat ellenőrizze, és amennyiben a felhasználó az általa megadott helytelen, pontatlan adatot meghatározott időn belül felhívásra nem pontosítja, úgy a Róbert Károly Magánkórház Zrt. jogosult az érintett felhasználó regisztrációját törölni.

A felhasználó kötelezi magát arra, hogy a szolgáltatás igénybevételével nem küld olyan adatot, üzenetet, amely ellentétes
a) bármely jogszabállyal, nemzetközi egyezménnyel,
b) az Internet-szolgáltató hálózati visszaélések tilalmáról rendelkező irányelvében foglaltakkal,
c) bármilyen általánosan elfogadott Internet-szabállyal,
d) a jóerkölcs követelményeivel.

A felhasználó továbbá kötelezi magát arra, hogy a szolgáltatás igénybevételével tudomására jutott személyes vagy egészségügyi adatokat jogosulatlanul harmadik személynek nem hozza tudomására. Tudomásul veszi, hogy ezen kötelezettségek megszegéséből erdő kárért felelősséggel tartozik.

 

Adatkezelési tájékoztató a Róbert Károly Magánkórházban működő elektronikus megfigyelőrendszerekről:

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Róbert Károly Magánkórház 1135 Budapest, Lehel u. 59. „C” épületében elektronikus megfigyelőrendszert működtetünk.

A megfigyelő rendszert a kórház munkatársai kezelik.

Tájékoztatjuk, hogy a kép- és hangfelvétel rögzítés, felhasználás és megőrzés szabályaira a személy-és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény (Szvtv.) rendelkezései, továbbá az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII tv. (Info tv.) rendelkezései alkalmazandók. Az elektronikus megfigyelőrendszer működtetésére az Szvtv. 30. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti, kifejezett hozzájárulás alapján, az alábbiakban részletezettek szerint, az emberi élet, a testi épség, valamint a vagyon védelme érdekében a jogsértések és balesetek megelőzése, észlelése, az elkövető tettenérése, valamint a jogsértések bizonyítása céljából kerül sor. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az adatkezeléshez való kifejezett hozzájárulásnak minősül, amennyiben a kamerával megfigyelt helyiségbe a jelen tájékoztató ismeretében belép.

 

A kezelt adatok köre: a megfigyelt területen tartózkodó személyek képfelvételeken látható arcképe, személyes adatai.

 

A kamerák elhelyezkedése:

A kórház recepcióján, pénztáraiban, gazdasági bejáratánál és a második emeleti recepciós pult környezetében működnek biztonsági kamerák.

A kamerák látómezője kizárólag a fent jelzett területekre terjed ki, azok közterületre nem irányulnak:

 

1: pénztár asztal

2: pénztár asztal

3: pénztár, ügyfél

4: pénztár, ügyfél

5: szélfogó

6: recepció áttekintő kép

7: recepció áttekintő kép

8: recepció áttekintő kép

9: recepció lift előtti terület

10: gazdasági bejárat külső ajtó

11: II. emeleti recepciós pult

12: gazdasági bejárat belső ajtó

13: II. emelet fénymásoló

14: II. emelet fénymásoló áttekintő kép

15: II. emeleti recepciós pult, ügyfél

 

A kamerák üzemeltetésének célja az üzleti, fizetési, bank- és értékpapírtitok védelme, illetve a vagyonvédelem.

 

A felvételek készítésének jogalapja az adatkezelő jogos érdeke, melyet az érintettek megfelelő előzetes tájékoztatása alapján végez.

 

A kamerák felvételeinek adatkezelője a Róbert Károly Magánkórház Zrt. A felvételek az épületen belül zárt rendszerben kerülnek tárolásra, azokhoz illetéktelen személy, vagy harmadik fél nem férhet hozzá.

A kamerák élő képének megtekintésére a kórház megfelelő jogosultsággal rendelkező dolgozói és őrei jogosultak.

A kamerák rögzített felvételének megtekintésére a Gondnok, a Műszaki és üzemeltetési igazgató és az Operatív Igazgató, vagy az általuk kijelölt személy jogosult.

A felvételekhez való hozzáférést jelszavas védelem korlátozza.

 

A felvételeket 3 naptári napig őrizzük, azt követően azok automatikusan törlésre kerülnek.

 

A felvételek visszanézése csak írásos megkeresés alapján, kizárólag az emberi élet, testi épség és vagyon sérelmére elkövetett jogsértések bizonyítása és az elkövető azonosítása, illetve az életet vagy testi épséget érintő egyéb események, balesetek feltárása érdekében a műszaki és üzemeltetési igazgató és az operatív igazgató engedélyével, illetve hatóság utasítására, jegyzőkönyv felvétele mellett történhet.

 

A rögzített felvételeket a kórház harmadik fél részére csak törvényben meghatározott esetben (pl. rendőrség, hatóság részére) adja át. A rögzített anyagokat kizárólag szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja, illetve munkahelyi baleset esetében lehet visszanézni.

 

Adatkezelés nyilvántartási száma:

NAIH - 143314/2018.

Hírek

Szülés után 3 héttel később mehettünk haza először, Nimród ekkor már stabil volt :)

Tisztelt Róbert Kórház! Évek óta a Magánklinika egyik állandó ügyfele vagyok. Azért írok most Önöknek – remélve a Vezetőséghez is eljut a levelem – mert szeretném itt is kifejezni hálámat! 2018. július 16-án azonnali császármetszéssel megszületett első…

Hosszú kálvária után, 27 hetes “Bébibogyóval” a pocakomban könnyekig hatódva emlékszem vissza arra, ahogy…

Tisztelt Vezetőség!   Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kifejezzük hálánkat az Önök intézménye és kollégái felé.  Hosszú kálvária után, 27 hetes “Bébibogyóval” a pocakomban könnyekig hatódva emlékszem vissza arra, ahogy egy reménytelennek tűnő, és…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.