Dr. Károlyi Hortenzia
Főoldal / Dr. Károlyi Hortenzia

Dr. Károlyi Hortenzia

„Nincs csodaszer, nincs csodadoktor, csak csodabeteg van, aki kooperál!”- ezt vallja Dr Károlyi Hortenzia, akiről azt tartják: született diabetológus. Egy magyarok lakta kis romániai faluban nőtt fel, ahol aztán kezdő falusi orvosként korán meg kellett tanulnia leküzdeni az akadályokat. Onnan vezetett kanyargósan az útja a jelenlegi „állomás helyéig”.

 

Kinek az inspirációjára választotta az orvosi hivatást?

Édesapám biológia-kémia szakos tanár volt, ám gyakran emlegette, mennyire szeretett volna orvos lenni, de nem merte felvállalni. Ez valószínűleg hatással volt a pályaválasztás során rám is, testvéremre is.

Ezek szerint már kora gyerekkorától orvosnak készült?

Nem egészen. A tanáraim is természetesen mindig befolyásolták a terveimet. Általános iskolás koromban például olyan kiváló matematika-fizika szakos tanárnőm volt, hogy akkoriban évekig atomfizikusnak készültem – bár csak halvány sejtelmeim voltak ezzel a pályával kapcsolatban - de kifejezetten jól hangzónak, „menőnek” találtam! Középiskolában (bár a „reál” szakra jártam) már inkább a humán tárgyak érdekeltek jobban, maga az ember. Az irodalom, a festészet, az előadó művészet került a figyelmem középpontjába. Több országos magyar irodalom versenyt nyertem Romániában. Választanom kellett a művészet és az orvosi pálya között és végül az utóbbi mellett döntöttem, de ebben jelentős szerepe volt egyéb magánéleti tényezőnek is.

Az egyetem alatt már megfogalmazódott Önben, hogy az orvoslás melyik részét szeretné művelni?

Ez nagyon érdekesen alakul. A végzés előtt név nélküli felmérést végeztek arról, hogy ki mivel szeretne foglalkozni a későbbiekben. A 25 fős csoportomból egyedül én írtam azt, hogy falusi körzeti orvos szeretnék lenni, hiszen eleve mindenki csak az lehetett a végzés után, erre képeztek ki bennünket. Mindig szerettem a realitások talaján állni, s akkor Romániában ez volt a valóság.  Abban az időben egy vidéki körorvosnak mindennel meg kellett birkóznia és ez imponált nekem! Mindig tiszteltem a falusi Doktor bácsinkat! Komolyan készültem a feladatra, a rezidens időszakban jártam a különböző ambulanciákat, sürgősségi ügyeleteket, a szülőszobákat, hogy sokféle gyakorlatot szerezzek. Két dologra különösen felkészültem: hogyan kell gégemetszést végezni és szülést levezetni. Tudtam, ha a faluba nem ér oda a mentő időben, ezeket nekem el kell tudnom végezni mindenképpen!

Szükség volt ezekre a tudásokra? Hová került végül?

Nagy szerencsémre a falumba. Ott mindenkinek az orvosa lettem nullától 100 éves korig! Ez 24 órás állandó készenlétet és folyamatos munkavégzést jelentett. Abban az időben zajlott egy nagy hepatitisz járvány, amit nem volt könnyű kezelni, felszámolni. Sok szívritmuszavart, átmeneti agyi keringési problémák kellett otthon orvosolnom. Nem akartak az emberek bemenni a városba, a kórházba, nagyon sok mindent fel kellett vállalnom. A falusi Gyógyszerésszel karöltve dolgoztunk. Megjegyzem, nem sok minden állt a rendelkezésünkre, de mindent megoldottuk.  Abban az időben még naponta kétszer főztük a fecskendőket és a tűket, a kipárolgó speciális gyógyszerszag még mindig az orromban van, ha rá gondolok! Természetesen a közegészségügyi feladatok is rám hárultak. Kerékpárral közlekedtem a két falumban. Éjjelente viharlámpával (jobb esetben, ha szereztem valahonnan elemet, akkor zseblámpával) mentem ki a betegekhez, mert többnyire közvilágítás sem volt. Szerencsére otthoni szülésre és gégemetszésre nem került sor a pár év alatt, míg ott dolgoztam és gyermekhalandóság sem volt!

Szerette?

Nagyon. Soha nem jöttem volna el, ha a családi élet nem követeli meg. A férjem mérnökként ott nem tudott elhelyezkedni, hosszú távon tarthatatlan volt, hogy a gyermekünk csak vasárnap lássa az édesapját. 1990-ben Aradról települtünk Magyarországra a hódmezővásárhelyi rokonok bíztatására és a marosvásárhelyi események hatására. Nem volt egyszerű az új élethelyzetben, de bíztam abban, ha igyekszem beilleszkedni és szakmailag megfelelni, akkor magától jön a befogadás és a tisztelet.

Könnyen kapott állást?

Szerencsém volt. Egy fiatal doktornő épp szülési szabadságra ment, így pár hónapra elmehettem a Hódmezővásárhelyhez tartozó kakasszéki reumatológiai osztályra helyettesítőnek. Sokat segítettek a kollégák abban, hogy gyorsan megtanuljam az itteni protokollt, majd folyamatosan hosszabbításra került a munkaviszonyom. Egy idő után azonban hiányzott az aktívabb munka, hiszen ahhoz voltam szokva. Engedélyt kértem, hogy bemehessek a belgyógyászatra ügyeleti időben tapasztalni, tanulni. Nem akartam elszakadni a belgyógyászati, általános jellegű orvoslástól. Füzettel a kezemben jártam be az ügyeletes mellé, s bőszen jegyzeteltem, később persze önállóan ügyeltem sok éven át. Szerettem ügyelni. Nagyon érdekes, sokrétű munka egy kisvárosi belgyógyászaton fogadni a mentős betegeket, ellátni a sürgősségeket. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy én vagyok a nagybetűs „orvos”, amikor hozzánk jön a mentő péntek estétől hétfő reggelig. Jó érzéssel töltött el, hogy rám bízzák a város és környéke összes lakosát - mert végül is erről van szó! Hatalmas felelősség volt, de úgy érzem, akkor teljesedhettem ki igazán a szakmában. Véletlenül kerültem a Belgyógyászatra is. Megüresedett egy álláshely a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórházban, a belgyógyászaton, mivel ott „lábatlankodtam” gyakran ügyeletben, jól ismertek, és az Osztályvezető nekem ajánlotta fel. Természetesen örömmel vettem, mert ezzel megnyílt számomra a lehetőség a belgyógyász szakvizsgát letenni.

A diabetológiával mikor kezdett el foglalkozni?

Az akkori főorvosom már a közös munka elején ezzel a feladattal bízott meg. Olyan osztályt kívánt felépíteni, ahol a különböző belgyógyászati szakterületek jelen vannak, és ennek érdekében kiosztotta a feladatokat. Azt hiszem, jó emberismerő volt. Engem diabetológusnak szánt, és ezt a területet bízta rám. Valószínűleg látta, hogy engem nagyon érdekelnek az emberek, szeretek a panaszaik mögé látni, jobban megismerni őket, az életkörülményeiket - márpedig ez a diabetológiában komoly előny, szinte elengedhetetlen.  A beteg életének ismerete nélkül nem tudom a terápiát neki megfelelően, jól felépíteni. Ehhez viszont őszintén kell érdeklődni, és sokat beszélgetni vele. Tudnom kell, hogyan él, mit dolgozik, milyen terhet rakhatok rá, egyáltalán mit várhatok el tőle és azt is, hogy ő mit vár tőlem. Rettenetesen hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan munkát végezhetek, amit szeretek.

Említette, hogy voltak azért küzdelmes helyzetek is. Mikor érezte ezt?

A diabétesz sürgősségi állapotai igen nehéz pillanatokat jelentenek. Az egyik legsúlyosabb szövődmény például a ketoacidózis, a kómába kerülő cukorbetegek életveszélyben vannak, gyors helyzetfelismerésre és azonnali cselekvésre van szükség. Egyébként is rengeteg szövődménnyel jár együtt a cukorbetegség. Úgy érzem, felelek a hozzám járó páciensekért, és mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy megelőzzük vagy késleltessük a szövődményeket.

Ebben azért nekik is van szerepük…

Így van. Ám az én felelősségem, hogy jól együtt tudjunk működni. Értenem kell ahhoz, hogy jól motiváljam egy jobb életminőség érdekében. Sokan hárítanak, ezzel védik ki a stresszt, amit a betegség lelkileg okoz náluk. Pszichés vezetésre van szükség, hiszen egy krónikus bajjal állunk szembe, amivel rendszeresen foglalkozni kell. Ez borzasztóan időigényes feladat. A szakvizsga előkészítőn feltették az orvosoknak a kérdést, hogy kinek mit jelent a diabétesz? Egy szóval kellett jellemeznünk. A többség azt írta, hogy rémség, sunyi, borzasztó. Nekem a keresztrejtvény jutott róla eszmbe. S valóban így dolgozom. Amikor elhozza a betegem a kiskönyvét, a vizsgálati- és laboreredményeit, akkor nekem abból be kell kitalálnom és beírnom hiányzó részeket, a kezelést, a javaslatokat, a további vizsgálatokat, s így áll össze a megoldás! Ha látom például, hogy egyik nap nagyon lesett a vércukra, akkor a beteggel közösen meg kell fejtenünk, hogy mi történt vele előzőleg, szinte nyomozunk! Igyekszem megtanítani őket, hogy figyeljenek minden apró részletre, s azt jegyezzék fel, gondolják át, menedzseljék önmagukat. Aki üres könyvvel jön, azt visszarendelem pár hét múlva a méréseivel, feljegyzéseivel. Ezt csak így lehet!

Az igazi siker, ha a beteg képessé válik felelősen gondozni magát?

Ez egy csapatmunka, melyben az orvos, a szaknővér és dietetikus mellett az orvossal egyenrangú partnerként ott van maga a beteg. Ettől nő a bizalmuk az irányomba. Eleinte lehajtott fejjel jöttek a pácienseim azzal, hogy „bűnöztek”, mert megettek egy krémest. Ilyenkor elmondom, hogy nem „bűnösök”, csak „esendő emberek”. Ma már tudják, hogy nem vagyok a tiltás híve, hanem a tudatos táplálkozásé! A tilalomfák kihelyezése helyett inkább sok ismeretet adok át, „felépítem” a felfogását a betegségről. Nincs olyan rossz anyagcsere állapot, amin ne lehetne javítani, még ha problémás is a beteg. Minden kis javulásnak van pozitív hozadéka a későbbiekben! A 2-es típusú cukorbetegnél pedig fontos cél, hogy megtartsuk a páciens saját inzulintermelését minél tovább. Sok betegemet tudtam már visszafordítani az inzulinadásról egyéb gyógyszeres kezelésre, mert a terápiás tervnek megfelelően élt, és fogyott. Ha a szemléleten változtatni tudok, az már siker. S nagy boldogság, ha egy 1-es típusú nőbetegemet jól fel tudom készíteni a szülésre és az anyaságra és el tudom irányítani egy Terhességi Diabetes Centrumba.

Ön rengeteg időt, fizikai és szellemi energiát tesz a gyógyításba. Mivel tud pihenni, feltöltődni?

A magánrendelésen végzett munka nekem rekreáció. Élvezem, hogy sok időt tölthetek a betegeimmel, és kooperálnak! Valamint, ha úgy alakul, nagyon szeretek sétálni Budapest utcáin, mert Budapest gyönyörű és egyre szebb és kulturáltabb! Szívesen megyek múzeumba, ha sikerül jegyet kapnom, akkor színházba. De egyre kevesebb erre az időm, néha este nyolcig is dolgozom. Persze kikapcsolódást jelent a két felnőtt gyerekemmel lenni. Az irodalom természetesen mindig meghatározó része maradt az életemnek. Ma is írok verseket. Ha olyan a hangulatom, rímbe szedve szedem össze a gondolataimat. Aztán volt egy pillanat, amikor észrevettem, hogy sok versem azonos élethelyzetről szól. Megmutattam a verseket Bokor Pál írónak, aki bátorított, hogy megjelentessem, így született meg a „Smaragdzöld versek” című könyvem CD melléklettel. Később pedig Hódmezővásárhelyen egy előadás is született belőle Döme Zsolt zeneszerző segítségével. Örömmel fogadták a betegeim, hogy egy másik oldalamról is megismerhettek.  Ezt a produkciót jelenleg Budapestre a Kongresszusi Központba szervezzük (2017.február 19-re). Részletek: www.smaragdzold.hu  

 

           

 

 

 

Hírek

UNICEF GYEREKHANG PROGRAM

Az 1989. november 20-án, az ENSZ által elfogadott Gyermekjogi egyezmény 28. évfordulóját ünnepeljük idén. Ez az az egyezmény, amelyben részletesen és lényegre törően fogalmazódnak meg azok a speciális jogok, amelyek a gyermekeket megilletik. Kevesebb mint egy éven belül, 1990…

CSAPATOT ÉPÍT A ROBI! – TÖRÖKMEZŐ

Néha nekünk is ki kell kapcsolódni! Tökéletesebb időjárásunk nem is lehetett volna a hétvégi csapatépítő kiránduláshoz! Gyönyörűen sütött a nap, az erdők sárgába és pirosba burkolóztak már. Hát mi lehetne ennél szebb? Idén ősszel a Törökmezei Turistaházat…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.