Dr. Szebeny Miklós ortopéd sebész
Főoldal / Dr. Szebeny Miklós

Dr. Szebeny Miklós

Az életben és a gyógyításban egyaránt szereti a kihívásokat és a csúcsokat Dr. Szebeny Miklós, kórházunk ortopéd sebésze. A traumatológus főorvos, a baleseti sérültek ellátása mellett mindhárom nagyízület – csípő, térd, váll – protézissel való ellátásával is évek óta foglalkozik.  Szabadidejében pedig saját magával küzd, hegyet mászik, maratont fut, kerékpározik. Egy igazi vasember.

 

Édesanyám gyerekkoromban mindig mondta, hogy orvos legyek. Na, az egész biztosan nem leszek! - vágtam rá azonnal. A mamám ugyanis nagyon szeretett volna orvos lenni, remek kézügyesége volt, csodálatosan rajzolt, ám a családja nem engedhette meg magának, hogy egyetemre járassa. Így műszaki rajzoló lett, s remélte, hogy a fia majd megvalósítja az álmait. Engem sokáig a filmezés és különösen a természetfotózás érdekelt. Ha gazdag családba születek, biztosan valami ilyesfajta, hobbiszerű hivatást választok, de prózaibb irányban kellett gondolkodnom. Mivel már akkor sem nem szerettem a dolgokat elhamarkodni, így csak a gimnázium legvégén döntöttem el, hogy mégis csak az orvosira jelentkezem.

Ez még mindig a mamája hatása volt? Vagy más okok miatt döntött így?

Abban az időben ez az ország katonailag nem a jó oldalon állt. S arra gondoltam, ha bármilyen konfliktus kirobban, orvosként senkit sem kell bántanom, hiszen egy gyógyítónak még az ellenséget is meg kell mentenie. Az volt a legfontosabb szempont számomra, hogy minden esetben humánusan fordulhassak az embertársaim felé. Ekkora már egyértelműen megfogalmazódott bennem, hogy a segítségnyújtás, az erre való képesség milyen hatalmas dolog.

Akkor még nem volt konkrét elképzelése, hogy milyen területen akar gyógyítani?

Valóban jól megfontolom a döntéseimet. Élveztem az egyetemi éveket, s minden irányban nyitott voltam. A tudományos diákköri munkámat az Élettani Intézetben végeztem, a másodlagos messengert, a sejten belül lévő második hírvivő molekulák működését vizsgáltam. Harmadévtől az időm jelentős részét az élettani laborban töltöttem, demonstrátorként oktattam a hallgatókat, így felmerült a végzés utáni kutató munka lehetősége is. Rájöttem azonban, hogy aki kutatónak készül, annak folyamatosan kérdezni kell, nekem pedig arra nehezen állt rá az agyam, ugyanis folyamatosan a válaszokon szoktam gondolkodni.

Ez a tulajdonság elég sok szakmához fontos. Mi alapján választott végül?

Ötödévben a traumatológiai gyakorlatot Prof. Berentey György osztályán végeztem a Péterfy Sándor utcai baleseti sebészeten. A professzor úr minden szempontól egészen kiváló ember volt: annyira magával ragadott az az orvosi munka, amit ott láttam, hogy elhatároztam, traumatológus leszek. Szerencsémre a végzés után állást is kaptam az osztályon, ami igen nagy dolog volt, mert 16-an jelentkeztünk a helyre. Fantasztikusan jó szellemiségű csapat alakult ki mellette, igazi demokratikus légkörben mindent megbeszéltünk.  Akkor is nagyon sokat kellett dolgoznunk, sok súlyos sérült volt, többek között az autók rossz biztonságtechnikája miatt. El lehet képzelni, mi történt egy Trabant ütközéskor.

Magában a baleseti sebészeti munkában mi tetszett meg Önnek?

Egyrészt tökéletesen megfelel a habitusomnak, mert nem bírom az unalmas dolgokat. Másrészt a többi területen, mondjuk a belgyógyászaton lévő betegek egy részénél pszichés problémák okozzák a tünetet vagy akár az elváltozást, s ennek kiderítésére nem lett volna türelmem. A traumatológiában a csodás, hogy egészséges embereknek segítünk egy sérülés után visszanyerni a korábbi egészséges állapotukat. Persze ez sem sikerül mindig, de többnyire azért ez a szerencsés végkifejlet az általános, még az idősebb páciensek esetén is. Itt könnyen kideríthető a baj, s viszonylag gyorsan orvosolható. Ez lelkileg nagy segítség. Rosszul viselném, ha még otthon, éjszaka is azon kellene töprengenem, vajon mi lehet a betegem bizonyos panaszának az oka. A baleseti sebészet gyors, határozott és végleges döntést igényel. Egy nagyon alapos vizsgálat után azonnal fel tudom állítani a tervet még politraumatizált beteg esetén is.

A felelősség azonban óriási…

Valóban itt is van miért izgulni, de egy egészséges ember sérülését látjuk el. Sőt, a korrekciós műtétekkel egy, a korábbinál jobb életminőséget tudunk adni, ami egy nagyszerű dolog. Ha valaki például régóta küzd gyógyszerekkel már nem kezelhető ízületi fájdalmakkal, amelyek a mozgását gátolják, vagy már a nyugodt éjszakai alvást sem engedik, a protézis után megváltozik az élete.  Sokszor kollégák, illetve akik nehezen szánják rá magukat a műtétre, már az első éjszaka után boldogan mesélik, hogy végre jól kialudták magukat. Később határozottan jobbá válnak a mindennapjaik, hiszen egy jól sikerült protézissel akár sportolni is lehet.

Még egy roppant fontos dolog van: foglalkozni a beteggel. Pontosan elmondani, hogy mi fog vele történni, mire számítson a gyógyulás során. Tapasztalatom szerint még a fájdalma is kisebb lesz a műtét után, s sokkal gyorsabban gyógyul, ha kellően figyelnek rá. Erre minden betegnek szüksége van.

Miért kezdett el korrekciós műtétekre specializálódni?

Igazából, klasszikus értelemben soha nem specializálódtam. Számomra elsősorban a baleseti sebészet fontos, ám mivel megvolt az érdeklődésem az új műtéti technikák után, sikerült néhány területen az átlagnál nagyobb gyakorlatot szereznem. Ilyen volt például az artoszkópos sebészet. A nyolcvanas évek végén dr. Béres György, sportsebész hozta be ezt a technikát, s az osztályunkon két fiatal sebészt taníthatott be. Emlékszem, Béres a következő évben elment egy 3 hónapos tanulmányi útra, s csak ezalatt hetven ilyen artoszkópos térdműtétet végeztem, ami óriási dolog volt egy fiatal sebész számára. A törések miatti vállprotézis beültetés alkalmazásának bevezetésére is nekem sikerült az akkori főnökömet rábeszélni. Azóta azt lehet mondani: ez lényegében a Baleseti Központban már egy jól begyakorlott műtéti technikává vált. Az első vállprotézis operációm különösen emlékezetes számomra. Utólag derült ki, hogy az egyik neves professzor ismerősén végeztem a beavatkozást. Az implantátumot forgalmazó cég képviselője pedig azt mondta: nem olyan volt, mint egy első, hanem mint egy bemutató műtét. Azóta persze már ebből a típusú operációból is már olyan 100-at csináltam, a térd és csípő-helyreállító beavatkozásból pedig ennek a sokszorosát.

Ez az óriási tapasztalat az jelenti, hogy már-már rutin műtétté váltak az Ön számára ezek korrekciós beavatkozások?

A komoly tapasztalat nagyon jó, de a rutin ellen is küzdeni kell. Nem jó, ha az ember úgy gondolja, hogy már csukott szemmel is meg tud csinálni bármit, mert akkor félő, hogy valami butaságot követ el. Ezt mindig észben tartom, hiszen minden beteg egy kicsit más.

A műtőben is mindig jó hangulatot szeretek teremteni, mert akkor nem történik baj, mivel a feszültség kizökkenti az operálókat a koncentrációból. Az persze igaz, hogy egyre több ilyen beavatkozásra lesz szükség. Az ízületi kopás idővel mindenkinél megkezdődik, s ha az emiatt jelentkező mozgásbeszűkülés és a fájdalom túl lép egy határon, megoldást kell találni. Egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora akadállyal kell megküzdeni naponta.

S Ön mivel tudja kipihenni magát a napi nehézségek után?

Nagyon szeretek sportolni, ami már a munka miatt is szükséges. Jó kondícióra van szükség a műtőasztal mellett.  Biciklizem, síelek, futottam maratont, s pár éve beleszerettem a hegymászásba. Nagy kalandom volt legutóbb, mikor sikerült a Gran Paradiso 4000 méteres csúcsára feljutnom Észak-Olaszországban. A végén még egy kis sziklamászásban is részem volt. Az igazi nagy vágyam pedig, hogy Mont Blanc csúcsára is felkapaszkodjak. Pár éve már elég közel jártam a „fehér hegy” tetejéhez, de a 4378 méteren lévő menedékházból vissza kell fordulnunk, mert leszállt a köd, ám így hatalmas élmény volt. Egyszerűen gyönyörű mindaz, amit látni lehet a hegyen, s komoly sport is, 3000 méter felett minden lépésért meg kell küzdeni, a feljutás pedig minden értelemben egy csúcs az életemben. Triatlonozom is, pár éve megcsináltam a félironman távú versenyt szintidőn belül, 7 óra 50 perc alatt, mindenki nekem drukkolt, mert a futás kicsit nehézkes volt már számomra. Amióta van országúti bringám, a kerékpározás is könnyedén megy, Hétvégente úgy 80-100 kilométer tekerek, s a fiammal két alkalommal már egyhuzamban körbe bicikliztem a Balatont.

A munkában is ennyire együtt van a család? Kialakulóban van a dinasztia?

A feleségem gyermekorvos, így vele „azonos nyelvet” beszélek. A fiam közgazdász, a lányom pedig Svájcban végzett orvos. Vele nagyon hasonló a habitusunk, így nem csoda, hogy nő létére kézsebész szeretne lenni. Annyira elszánt, hogy most hazaköltözik Svájcból, s a Balesetin szeretne dolgozni.

Csípőprotézis film

Dr. Szebeny Miklós a HáziPatika újságban

Hírek

Szülés után 3 héttel később mehettünk haza először, Nimród ekkor már stabil volt :)

Tisztelt Róbert Kórház! Évek óta a Magánklinika egyik állandó ügyfele vagyok. Azért írok most Önöknek – remélve a Vezetőséghez is eljut a levelem – mert szeretném itt is kifejezni hálámat! 2018. július 16-án azonnali császármetszéssel megszületett első…

Hosszú kálvária után, 27 hetes “Bébibogyóval” a pocakomban könnyekig hatódva emlékszem vissza arra, ahogy…

Tisztelt Vezetőség!   Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kifejezzük hálánkat az Önök intézménye és kollégái felé.  Hosszú kálvária után, 27 hetes “Bébibogyóval” a pocakomban könnyekig hatódva emlékszem vissza arra, ahogy egy reménytelennek tűnő, és…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.