Sütő-Nagy Melinda embriológus
Főoldal / Sütő-Nagy Melinda

Sütő-Nagy Melinda

 

Igazán szerencsésnek tartja magát Sütő Nagy Melinda, kórházunk embriológusa, hogy a sors ide vezette az életét.  A fiatal biológusnő vallja: a meddő párok megsegítése, hogy családdá válhassanak a legcsodálatosabb élethivatás, még ha ez az út sokszor göcsörtös és nehézkes is.

 

Gyermekkoromban még orvosnak készültem. Emlékszem a felismerés pillanatára, hogy felnőttként majd valamiből meg kell élnem, s akkor a orvosi pálya tűnt a legvonzóbbnak. Jelentős hatással volt rám édesanyám, aki szülésznőként nagyon sokat mesélt a kórházi életről, a kisbabák születéséről. Gimnazistaként többször meglátogattam őt a szülészeten, így egészen sokáig magamat is csak egy hasonló helyen tudtam elképzelni, szülészként vagy gyermekorvosként.

Végül mi térítette el az eredeti szándékától?

Érettségi előtt megijedtem. Úgy éreztem, hogy az orvosi hivatás egész embert igényel, én pedig a nagyon vágytam a családi életre, gyerekekre.  E sugallat után a biológus szakra felvételiztem, hogy azért ne kerüljek nagyon messze az érdeklődési területemtől. A betegségek okait szerettem volna kutatni. Az első év végére aztán az is megfogalmazódott bennem, hogy azok a dolgok izgatnak, amelyek nem láthatóak az emberben: a sejtszint, a mikrobiológia. Így végül molekuláris sejt- és immunbiológia szakirányon tanultam tovább. Ám ezzel a tudással elég nehéz volt elhelyezkedni a végzés után. Szabolcsi lány vagyok, s bár az ELTE mellett a szegedi egyetemen is tanultam, végül hazakerültem, és vártam a nagy lehetőséget.

A lehetőség végül a Róbert Kórház képében jelent meg?

Így van! Az utolsó pillanatban jött a megkeresés, mielőtt külföldre mentem volna dolgozni és tovább képezni magamat. Jól beszélek németül, s elég komoly levelezést folytattam a kinti munkaügyi központtal, miután idehaza hiába jelentkeztem egy tucat helyre. Egészen sorsszerű volt, amikor ebben a pillanatban felhívott a későbbi mentorom, tanárom és kollégám, Varga Erika, hogy megtetszett neki az önéletrajzom, jöjjek be hozzá ismerkedni.

Azon túl, hogy gondolom nagyon örült a megkeresésnek, tudta, hogy milyen munka vár Önre?

Fogalmam sem volt. Biológust kerestek, így jelentkeztem. Az első találkozáson Erika mellett Fülöp doktor is interjúzott velem, akkor derült ki, hogy embriológiával kellene foglalkoznom. Korábban elég felületes ismeretem volt a meddőségről és a lombikbébi programról. De amikor kiléptem a kapun, éreztem, hogy ez a munka érdekel a leginkább, s itt a helyem. Izgatottan vártam a telefont, hogy valóban engem választanak-e? S nagy boldogságomra, így is lett. Behívtak egy kéthetes próbaidőre, ami után újabb várakozás következett lévén többen vettünk részt ilyen próbaidőn. Aztán 2013 május 13-án hívott fel Erika, hogy 15-én elkezdhetem a munkát.

Milyennek voltak az első napok?

Hű, csak kapkodtam a fejem! Ezekről a dolgokról nem sok szó esett az egyetemen. Erika türelmesen magyarázott, hogy mikor és hogyan szívjuk le a petesejtet, hogyan keressük őket. Elsőként meg kellett tanulnom a spermiumok elemzését, majd előkészítését az inszeminációra vagy a mesterséges megtermékenyítésre. Külön technika van arra is, hogy a petesejtet beforgassuk a mikroszkópon arra az oldalára, ahol a megtermékenyítést el lehet végezni. Hosszú folyamat volt, mire minden összeállt bennem.

Sok egészen finom mozdulatra van szükség?

Így van! S kellő határozottságra, ami megkövetel némi rutint. A spermiumok nagyon gyorsak és nagyon sokan vannak. Képessé kellett válnom arra, hogy megtaláljam a megfelelőt, és elég gyorsan kiválasztani, majd egy speciális eszközzel kivenni a többi közül. De nem egyszerűbb a petesejt sem. Az általam finomnak gondolt mozdulat a mikroszkóp alatt legalább 15-ször erősebb volt az elején. Egyébként sem vagyok egy kapkodó alkat, de ez a munka komoly türelemre és koncentrációra tanított engem. Nagyon pontos és gyors lépésekre van szükség a hatékonysághoz, nem kockáztathatom az ivarsejtek minőségét azzal, hogy sokáig kint vannak, mert én gondolkodom.  A petesejt szúráshoz eleinte stoppert használtam, hogy ne fussak ki az időből. Azóta is állandó izgalommal tölt el minden egyes termékenyítési folyamat, különösen, ha régi páciensről van szó. Rettenetesen szorítok értük, hogy minden jól menjen, s végre teljesüljön az álmuk: egy kisbaba.

Megkönnyíti a munkát a személyes ismerettség?

Mindenképpen. Tudom kikhez kötni az ivarsejteket, ez fontos számomra. Persze így nagyobb az aggódás is, jobban átélem magam is, ha kudarcos a megtermékenyítés vagy kiderül, hogy nem megfelelő a petesejt vagy a spermium. A legnehezebb pillanat, amikor ezt el kell mondanom a pároknak. Külön meg kellett tanulnom, hogy a csalódás érzését át tudjam fordítani pozitívvá. Például, ha öt petesejtből csak kettő életképes, meg kell győznöm, hogy bízzon ebben a kettőben, hiszen az a kettő is meghozhatja a várva várt boldogságot. Ezt nem tudhatjuk előre, épp ez a szépsége és a nehézsége is ennek a munkának, hogy sohasem tudhatjuk melyik az az egy petesejt, amiből majd a kisbaba születik.

Meddig kíséri figyelemmel ezt az utat?

Együtt örülünk, ha jól emelkedik terhességi hormonszint, ha az ultrahang kimutatja, hogy van petezsák. Aztán elengedjük őket. Persze rettenetesen örülök, ha maguktól megkeresnek a mamák akár levélben, akár személyesen.

S mennyire érzi személyes kudarcnak, ha nem sikerül a megtermékenyítés, a beültetés?

Ezt is meg kellett tanulnom kezelni. Mindig ott van ez az érzés. De rengeteg mindenen múlik egy sikeres megtermékenyítés. Jól tudjuk például, hogy az embriók egy része genetikai okok miatt áll meg a fejlődésben. Szerencsére sok olyan felemelő pillanat is van, amikor minden jól összejön egy minimális eséllyel induló párnál.  Az hatalmas lökést ad a munkában. Minden reggel ugyanazzal az izgalommal jövök be, hogy lássam az előző nap eredményét. Persze van egy érzés bennem azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt befogadó a petesejt vagy mennyire voltak „szépek” a hímivarsejtek, de soha nem lehet tudni, hogy éppen kinek jött el az ideje.

Folyamatosan elemzik a munkájukat?

Mennyire formálta át a gondolkodását az itteni munka?

Sohasem voltam egy pesszimista ember, de az biztos, hogy más szemüvegen keresztül nézem a világot, amióta naponta találkozom a meddő párok problémáival. Helyére kerültek bennem a dolgok. Ma már nem bosszankodom az apróságokon, és nagyon megbecsülöm, amit kapok az élettől.  Egyébként igazán szerencsésnek érzem magam a sorsom alakulása miatt. Egy olyan dologgal foglalkozhatom nap mint nap, amiben ott az élet, a biológia, miközben emberekről szól, sok-sok lelki tartalommal. Hihetetlenül szép az, amit tanít ez a szakma az emberekről, az életről, a sorsokról, a küzdeni tudásról. Megfigyeltem, hogy minden évben van néhány olyan pár, akik régóta járnak hozzánk, s valahogy karácsony tájékán mégis sikerül nekik a program. Ezek a mi plusz ajándékaink, amit nagyon szoktam várni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.