Prof. Emeritus Dr. Hunyady János bőrgyógyász
Főoldal / Prof. Emeritus Dr. Hunyady János

Prof. Emeritus Dr. Hunyady János

Még szabadidejében is elemez, kutat, gondolkodik Dr Hunyady János kórházunk nemzetközileg is elismert bőrgyógyásza, klinikai immunológus. A professzor úr fél évszázados gyógyító és kutató munkája során előremutató felfedezéseket tett a pikkelysömör terápiás kezelésében, a daganatimmunológia valamint az őssejtkutatás területén. Legújabb elméletéről csak annyit árult el, hogy a C vitaminnal kapcsolatos. Nemrégiben pedig egy könyv megíráshoz ragadott tollat.

 

Már gyerekkoromban is arról álmodoztam, hogy orvos leszek. Édesapám ugyanis sebész volt, s meg voltam győződve, nincs ennél fontosabb munka a világon. Emlékszem, hogy egészen fiatal gyerekként a tőle kapott fecskendőkkel rendszeresen injekcióztam a játékmackóimat. Nagyon szomorú voltam, mivel nem gyógyultak a mackók, sőt a sok szúrás helyén elfeslett az anyag. Szerencsére az orvoslás vágyától ez sem nem vette el a kedvemet, így a testvéremmel együtt az orvosira jelentkeztünk a gimnázium elvégzése után.

Benne volt ebben a szülőknek való megfelelés is?

Mindenképpen. Elvárás volt, hogy jól tanuljunk, s az egyetemi továbbtanulást is megkövetelték. Hálásak vagyunk érte, mert csodás szakma került mind a kettőnk kezébe. Idén kaptam meg az aranydiplomámat, így épp 50 éve gyógyítok.

Ez nagyszerű érzés lehet! Emlékszik arra a pillanatra, amikor először érezte azt, hogy „rajtam múlik” a másik ember sorsa?

Édesapámnak volt egy magánrendelője, s utolsó éves medikusként bevont engem is a munkába. Akkor éreztem először, hogy mennyire nagyszerű az embereknek való segítés, és az, ha átadhatom másnak a tudásomat.

Mégsem lett sebészorvos. Az egyemen már megfogalmazódott, hogy mi az a terület, amivel szívesen foglalkozna?

Az egyetemen leginkább a radiológia érdekelt. A kétéves diákköri munkámat is ott végeztem, egy kedves barátommal közösen. Végül ő kapta meg a radiológiai állást, nekem pedig tovább kellett keresgélnem. Tudtam, hogy a szegedi egyetemen van egy igen jó nevű bőrgyógyász professzor, Dr Simon Miklós, aki pár évvel korábban került a klinikára. Úgy ítéltem meg, tőle biztosan jól meg tudom tanulni a szakmát, ezért jelentkeztem hozzá: fel is vettek a Bőrklinikára. Igazán nagy tudású, fantasztikus ember volt, aki nyitott szemmel járt a világban. Komoly kapcsolatokkal rendelkezett a nyugat-európai klinikák professzoraival, ők rendszeres előadói lettek a szegedi kongresszusoknak. Érdekessége volt ezeknek a szakmai találkozóknak, hogy a nyugatnémet kollégák mellett a keletnémeteket is meghívta, így módjuk volt találkozni egymással. Ezt később Simon professzornak egy nagykereszttel köszönte meg a német állam.

Akkor nem csak szakmailag, de emberileg is követendő példa volt a professzor Ön számára…

Így van! A beosztottjainak is sokat segített abban, hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezzenek. Magam egy évig Amsterdamban vehettem részt a pszoriázis, azaz a pikkelysömör kutatásában. Innen Braytonba, egy immunológiai kongresszusra utazhattam, ott találkoztam egy kollégával, aki pedig meghívott Amerikába egy egyéves ösztöndíjra. Ezeknek a „véletleneknek” köszönhetően mind a bőrgyógyászati, mind az immunológiai tudásomat jelentősen bővíthettem.

Azt még nem árulta el, hogy a bőrgyógyász szakmában mi tetszett meg Önnek? Akad kollégája, aki úgy véli, ez a szakma egyenlő a sötétben való tapogatódzással. Mennyire osztja ezt a véleményt?

Egyáltalán nem osztom, én magam korán megszerettem a bőrgyógyászatot. S ebben éppen annak volt szerepe, hogy látom, mi az, amit csinálok. Míg egy belgyógyász többnyire vakon jósol, én abból jósolok, ami a szemem előtt van, s ez fontos volt számomra. Persze ez is egy rejtvény, mint az orvosi pálya legnagyobb része. A tüneteket, a jeleket kiegészítem laboratóriumi vizsgálatokkal, képalkotókkal, s ezek szintézisével meg tudom mondani, hogy mit lehet tenni egy adott betegséggel. A nehézség abban rejlik, hogy épp a láthatósága miatt a százszázalékos gyógyulást nehéz elérni.

Azért Önnek belgyógyásznak is lennie kell, hiszen egy diagnózis mögött sokszor lehetnek ilyen típusú problémák…

Mekkora sikerrel tudta itthon alkalmazni a külföldön tapasztaltakat?

Több-kevesebb sikerrel. 25 évig Szegeden, a Tisza parti klinikán dolgoztam, ahol igazán jó barátságba kerültem Dobozi Attilával, a későbbi intézetvezetővel. Fiatal korunkban - miközben közösen írtuk a kutatásainkról szóló publikációkat- többször mondtam neki, hogy Ő biztosan akadémikus lesz, mire azt válaszolta, Te pedig Debrecenben professzor. Hát így is lett, 1992-ben kerültem a Debreceni Bőrgyógyászati Klinikára. Ez egy egészen új feladatot jelentett, hiszen a munkám fókusza ettől kezdve a klinika fejlesztése, minél jobbá tétele lett. Az akkori rendszerben gyakorlatilag leépítették a bőrgyógyászatot, így a külföldön megszerzett tudásom meghonosítása nem kis feladat volt.

Mihez nyúlt elsősorban?

Először is megnéztem, hogy milyen volt a klinika még a háború előtt. Tanulmányoztam, hogy mit és hogy csinálták a régi nagy öregek, majd ehhez hozzátettem a külvilágban szerzett tapasztalataimat. 2007-re maximálisan kitöltöttem az intézményvezetői időmet, s akkora egy igazán európai színvonalú intézményt hagytam az utódomra, akivel jó kapcsolatot ápolok azóta is. Professzor emeritus lettem, ami azt jelenti, hogy ma is hetente egyszer részt veszek a klinika munkájában. A betegek ellátása mellett a doktori iskola hallgatóival is foglalkozom.

A gyógyítás és tanítás mellett a kutatás a harmadik fontos feladata egy klinikusnak, ez utóbbiból mire a legbüszkébb?

A legizgalmasabb dolgot még nem árulhatom el, még nem értem a kutatás végére. Amire korábbról büszke vagyok, hogy a kandidatúrámban elsőként elemeztem a pszoriázist, mint immunbetegséget. Ez a pikkelysömör terápiás lehetőségeit is más pályára irányította. Azóta már létezik erre a fontos felismerésre épülő immunmoduláló gyógyszer is, ami hasonló megváltást jelent a beteg számára, mint az inzulin egy diabéteszes számára. A debreceni bőrklinika átalakítása során dolgoztuk ki egyébként a pszoriázisos betegek számára a fényterápiát, a szinkron balneo-fototerápiát. Ez az eljárás a mai napig az egyik legfontosabb gyógyító kezelés ennél a betegségnél.

A másik terület, ami mindig is különösen foglalkoztatott: a hámsejtek feladata az immunvédelemben. Több évtizedes kutatásaim során kiderült, hogy a hámsejtek még ennél is bonyolultabb szerepet töltenek be. Gyakorlatilag a bőr egy neuro-endokrin-immunrendszer.

Tehát nemcsak védi s szervezetet, de hormonálisan szabályozza is azt?

Hasonlóan az őssejtkutatáshoz. Ezzel a fiatal területtel hogyan került kapcsolatba?

Elsőként az amerikai kutatóközpontokban vizsgáltuk az őssejteket, elsősorban a daganatimmunológia területén. Később Debrecenben alkalmam nyílt a betegágynál is vizsgálni az őssejt-terápia lehetőségét. Vizsgáltuk például, hogy az őssejt működését a diabéteszes lábszárfekélynél, gyomor-bélrák esetében és infarktuson átesett betegeknél.

Mivel az őssejt képes bármilyen sejtté differenciálódni, így bármilyen szövet vagy szerv esetében használható a terápia során?

Így van! Ez fantasztikus tudományos áttörést jelentett, ami újabb és újabb izgalmas kérdéseket vet fel. Egyelőre bizonyos hematológiai betegségek esetében már nagyon jól használható az őssejtkezelés, s ezt az OEP finanszírozza is. A debreceni laboratóriumban pedig azt kezdtük el vizsgálni, hogy milyen más területen hasznosítható ez a terápia. A lábszárfekély gyógyítása során jól működött az őssejt, de nem fogadta be a támogatott eljárások közé az OEP. Néhány nagyon súlyos immunbetegség esetén hasonló elven működő eljárást dolgoztunk ki, ennek egy része mára közfinanszírozott. Nagyon várat még magára az égési sérült betegek gyógyításában a hámsejt- tenyésztés, ezen a területen még gőzerővel folynak a kutatások, de magam már nem veszek részt benne. Időközben nyugdíjba mentem, és elköltöztem Budapestre.

Mint korábban említette éppen 50 éve gyógyít, most milyen betegségekkel foglalkozik leginkább?

Amikor Budapestre költöztem a feleségemmel, éreztem: nem tudom abbahagyni a gyógyító munkát, annyira része az életemnek.  Az Onkológiai Intézetben kaptam lehetőséget, majd ennek kapcsán jött a felkérés a Róbert Kórházból, hogy itt is foglalkozzam a melanómás betegekkel. Alapos vizsgálattal kiszűröm, ha egy anyajegy esetleg rosszindulatú burjánzásnak indul, majd a plasztikai sebésszel közösen megtervezzük a gyógyítás módját, hiszen ez egy csapatmunka. Természetesen, ha más bőrgyógyászati problémákkal keresnek fel a páciensek, arra is megtaláljuk a megoldást. Kifejezetten szeretem, ha együttműködhetek a betegekkel, s igazán boldoggá tesz, ha tudok segíteni. Fontos számomra, hogy közösen dolgozzunk, hogy senkire ne kelljen ráerőltetnem az akaratomat.

Ha marad ideje, hogyan szeret kikapcsolódni?

Az orvoslás a munkám, a szerelmem és a hobbim egyben. Így a kikapcsolódást is az jelenti, ha a szakmámmal kapcsolatos tudományos értekezéseket olvashatom. Háromhetente egy orvosetikai bizottság munkájában veszek részt, ami igazán izgalmas dolog. Naprakésznek kell lennem, hiszen ebben a csoportban kell beszámolnunk egymásnak a legújabb gyógyszerekről is, ahol a bőrgyógyászatot és a bőr daganatos betegségeit érintő gyógyszeripari kutatások eredményeiről kell referálnom. A maradék szabadidőmben pedig a C vitaminról írok egy hosszabb tanulmányt, ami esténként kimondottan pihentet. Reggel úgy ébredek, hogy van egy új ötletem, aztán a nap végén papírra vetem. A kedvenc időtöltésem tehát az agyam különféle használata.

Ennek köszönhetően egy könyv is született…

Igen! A felelős vezetői munkák megszűnése után végre jutott energiám olvasni. S kezembe került Paul Davies: A megbundázott világegyetem című könyve, melyben a „ Nagy Bumm” létrejöttéről mesél, az univerzum történetében feltárja azokat a pontokat, ahol „valami külső segítségnek” lennie kellett. Úgy éreztem, hogy az élet kialakulásának magyarázatát elnagyolta a kiváló fizikus, ráadásul magam ezen a ponton érzem csak igazán a „bundázás” lehetőségét. Vettem hát egy nagy levegőt, és két év alatt megírtam az Istennel és Isten nélkül című könyvemet az élet kialakulásáról. Most ennek angol fordításával bíbelődöm, csiszolgatom. Remélem, itt is tudok maradandót alkotni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

“Csodálatos természetes szülésem volt…”

Tisztelt Róbert Károly Kórház! Mint sok más kismama, anyagi okok miatt én is rengeteget dilemmáztam, hogy belevágjunk-e a magánkórházi szülésbe. Végül Önök mellett döntöttünk, és 2018. július 23-án megszületett a kisfiam.  Csodálatos természetes szülésem volt. A fogadott…

EGY POZITÍV VISSZAJELZÉS :)

Tisztel Róbert Kórház! Szeretnék visszajelzést adni az Önök részére egy kollégájukkal kapcsolatban. Reményeim szerint észrevételem eljut majd az illetékeshez, jelen esetben akár Keresztes Éva vezetőjéhez. A tegnapi napon igénybe vettük a 18. hetes genetikai ultrahangot a…

Visszahívást kérek

A Róbert Károly Magánkórház a 2007-ben alapított - korábban Róbert Károly Magánklinika nevet viselő - magánklinika jogutódja.